A februárban műtéten átesett Miniszterelnökséget vezető miniszter a beavatkozás óta most először beszélt az egészségi állapotáról és elmondta véleményét egykori jó barátjáról, Magyar Péterről is.
Szerző(k): Hercsel AdélAz osztrák sajtó is felfigyelt a magyar kormány ellen elhangzott súlyos korrupciós vádakra, amelyekről Magyar Péter beszélt keddi ügyészségi meghallgatása kapcsán. Mint írják, a kegyelmi botrány miatt lemondásra kényszerült, volt igazságügyminiszter elismeri, hogy aktákat manipuláltak.
Szerző(k): Thurzó KatalinMagyar Péter kora délután, egy több mint három órás meghallgatás után jött ki az ügyészségről, miután bemutatta a Varga Judittal kapcsolatos hangfelvételét. Közölte, hogy ma estére tüntetést szervez a Legfőbb Ügyészséghez, majd átvonulnak a Parlament elé.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaKedden reggel újra meghallgatja Magyar Pétert a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. A Diákhitel Központ volt vezetője azt ígérte, hogy a meghallgatás után a sajtó minden kérdésére választ ad majd.
Szerző(k): Vermes ÁdámAz exfeleség, korábbi igazságügyi miniszter a felvételen arról beszélt, hogy manipulálni próbálták a vádiratot a Schadl-ügyben, és tavasszal figyelmeztették Völner Pál államtitkárt is, de a politikus nem állt le.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaKedden felteszi majd a YouTube-ra az állítólagos bizonyítékait.
Szerző(k): EconomxMajd azt mondják, hogy ez csak egy baráti beszélgetés volt miniszterek között - mondja a független képviselő.
Szerző(k): T. E.Szlovákiát megfoszthatják az uniós forrásokhoz való hozzáféréstől az „illiberális fordulat” miatt.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsMég nincs vége, újra berendelték Varga Judit volt férjét.
Szerző(k): Economx