A Cemix építőanyag-gyártó cég időkapus rakodási rendszert vezet be 200 millió forintos beruházással, a logisztikai megoldást először a Bugyi községben lévő üzemben, majd a tervek szerint az év végéig a veszprémi és a debreceni üzemében is alkalmazza majd - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyElon Musk a Tesla első embere arra számít, hogy a Model Y nevű crossover gyártása - ha korlátozottan is - de beindul idén a Berlin melletti üzemben. A gyár a cég első európai üzeme, amelynek építése nem volt zökkenőmentes.
Szerző(k): Szász PéterEgy új globális jelentés szerint évente 2,5 milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe a mezőgazdaságban, körülbelül 1,2 milliárd tonnával több, mint a korábban becsült 1,3 milliárd tonna. Az összes megtermelt élelmiszer körülbelül 40 százaléka megy kárba a korábban becsült 33 százalékkal szemben - olvasható a Driven to Waste: Global Food Loss on Farms című jelentésben, amelyet a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a Tesco rendelt meg.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Bosch Magyarország három nagy telephelyén - Hatvanban, Miskolcon és Makláron - a járványügyi szabályok enyhítése ellenére továbbra is kötelező a maszkviselés. Ám a visszajelzések alapján lényegében az összes érintett munkavállaló a maszkszigor eltörlését támogatja, jelenleg már mintegy 3 ezer aláírást gyűjtöttek össze a cél érdekében - adta hírül az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz).
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Európai Bizottság kiterjesztette annak a részletes vizsgálatnak a hatályát, amelyet 2019 októberében indított a Samsung magyarországi üzemének nyújtani tervezett állami támogatással kapcsolatban - jelentette be a brüsszeli testület kedden.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÉvi 8 ezer tonna vágóhídi mellékterméket fog feldolgozni a Kométa húsipari cég új üzeme.
Szerző(k): Csernátony CsabaMostanáig a BMW azon nagyon kevés autógyártó egyike volt, amelynek nem kellett korlátoznia termelését a globális chiphiány miatt, de már a bajor vállalatot is elérte a probléma - írja a G7. Egy Mini-üzem leáll és van olyan BMW-gyár, ahol csökkenteni kell a termelést.
Szerző(k): Szász PéterAz automatizáció, a robotok megjelenése ugyan munkahelyek megszűnésével jár, de ez nem feltétlenül jelent elbocsátásokat, ha mind a munkaadó, mind a munkavállaló kellően rugalmas ahhoz, hogy alkalmazkodjon a megváltozott helyzethez.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy nappal az üzembe helyezés után máris üzemzavar történt az új iráni urándúsítóban. Sem sérülés, sem szennyezés nem történt - írja az MTI híre alapján a hvg.hu.
Szerző(k): Szepesi Anita