A stabilitási csomag elég rugalmas ahhoz, hogy lehetővé tegye a gazdaság növekedési pályára állítását – nyilatkozta Pedro Solbes, az EU brüsszeli bizottságának pénzügyekért felelős tagja. Még a legérintettebbek – köztük Hans Eichel német miniszter – is úgy látják, hogy a stabilitási egyezmény nem szorul korrekcióra, s ha rajtuk múlik, marad a költségvetési hiányt legfeljebb a GDP három százalékáig engedélyező feltételrendszer. A francia deficit viszont valószínűleg jövőre sem kerül 3 százalék alá, és kérdés, mikorra érik be a tervezett berlini adócsökkentés első gyümölcse, vagyis tovább emelkedik-e jövőre a német deficit. Ez utóbbit illetően egyébként a minisztereknek rövidesen arról kell dönteniük, hogy a megállapodás értelmében kirójanak-e pénzbüntetést. Ha nem, az mégiscsak Chirac javaslatának elfogadásával érne fel, amit Gerrit Zalm holland pénzügyminiszter úgy értelmezett, mintha Párizs az euró ellen intézett volna támadást. Ugyancsak tiltakozott az osztrák gazdasági miniszter is, ami érthető: mindkét ország sokat tett költségvetése megzabolázása érdekében. Csakhogy azt a pénzügyminiszterek is tudják, hogy szűk a mozgástér. Európának friss tőkére van szüksége, a nagyszabású infrastruktúrafejlesztő beruházásokra a magántőke nem mozdul eléggé, vagyis az államnak is be kell segítenie. Az EU soros olasz elnöke, Giulio Tremonti pénzügyminiszter szerint vissza kell térni a kilencvenes évek elején született Delors-tervhez, ami azt jelenti, hogy a tagállamok közlekedési és energetikai hálózatfejlesztő beruházásainak összesített értékét a GDP 0,5-1 százalékával kellene megemelni. A jelenlegi, évente átlagosan 25 milliárdos beruházással a tagállamok csak jó húsz esztendő alatt valósíthatnák meg a bizottság nemrégiben felülvizsgált, újraszabott TEN programját.