Kilencfős delegációval látogatott Kínába az EU, élén Anna Cavazzinivel, az Európai Parlament Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottságának elnökével. A képviselők Pekingben találkoztak a kínai piacfelügyeleti hatóság (SAMR) vezető tisztviselőivel és az Országos Népi Gyűlés tagjaival.
Az unió épp a napokban fogadta el vámrendszerének átfogó reformját: ez pedig elsődlegesen a kínai e-kereskedelmi platformokat, köztük a Sheint, a Temut és az AliExpresst célozza.
A távol-keleti kötődésű vállalatok a Reuters szerint a jövőben már jelentős bírságokra számíthatnak, ha illegális vagy nem biztonságos termékeket értékesítenek az unió területén.
Az EU pillanatnyilag nem vet ki vámot a 150 euró alatti értékű csomagokra. Ez a vámmentesség katalizálta a Kínából közvetlenül szállító platformok kirobbanó növekedését. A tagállamokba érkező kis értékű e-kereskedelmi csomagok száma 2025-ben elérte az 5,8 milliárdot.
E küldemények több mint 90 százaléka Kínából származik becslések nyomán.
Most a küldöttség széles körű aggályokat osztott meg a kínai partnerekkel. Szóba került a fogyasztó- és termékbiztonság, a kényszermunka, a kiskorúak online védelme, valamint az európai vállalatok kínai piacra lépésének akadályozása is. A delegáltak programjában a Shein, az Alibaba és a Temu képviselőivel való találkozó is szerepel. Peking a háromnapos látogatást a kétoldalú kapcsolatok stabilizálásának lehetőségeként üdvözölte.
