A találkozón elhangzott, hogy az otthonteremtés és a biztos lakhatás generációkon átívelő, alapvető öngondoskodási kérdés, ezért a kormány elkötelezett a megfizethető lakhatás biztosítása iránt. Ennek támogatására az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként 10 intézkedést fogalmaztak meg.
Többek között a budapesti lakhatási válság megoldása érdekében szigorodik az Airbnb-szabályozás. Ezen túlmenően azonban a kormány további célja, hogy az egész országra kiterjedően fejlessze a lakhatási feltételeket. Ezt szolgálja többek között a vidéki otthonfelújítási program és az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások önkéntes döntésen alapuló, lakáscélú felhasználásának biztosítása is.
Kapcsolódó
Továbbá a találkozón felvetődött egy olyan állami program lehetősége, amelynek keretében a hazai ingatlanalapokon keresztül akár 20-30 milliárd forintnyi forráshoz jutnának az ingatlanpiaci szereplők abból a célból, hogy Magyarországon megfizethető árú lakásokat, bérlakásokat, valamint kollégiumot fejlesszenek.
A kormány mindenesetre megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy állami hátterű tőkealapokon keresztül hogyan tudná támogatni ezt a javaslatot. Emellett felvetődött, hogy a bérlakások és kollégiumok esetén a bérbeadáshoz kapcsolódó 27 százalékos áfa 5 százalékra mérséklődjön, amennyiben vállalkozás adja bérbe magánszemély számára.
A felek egyetértettek abban is, hogy a kormányzati intézkedések jelentős lendületet adhatnak az építőiparnak és ingatlanpiacnak, ezáltal hozzájárulva, hogy a magyar gazdaság növekedése 2025-ben meghaladja a 3 százalékot. Ezért a kormány kiemelten számít a szektor szereplőinek aktivitására az új- és bérlakásépítések, valamint a kollégiumi férőhelyek bővítése vonatkozásában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Ez már nem csak egészség: rekordot döntött egy váratlan pénzügyi megoldás