Az alanyi adómentesség idei választásáról január elsejei visszamenőleges hatállyal február 28-ig lehet nyilatkozni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), az adómentesség választhatóságának felső határa évi 12 millió forintról 18 millióra nőtt – közölte a NAV az MTI-vel. Kiemelték, nyilatkozni legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet.
Hangsúlyozták,
- a már most is e adózási forma hatálya alá tartozó több mint 830 ezer kisvállalkozónak nincs teendője. Nekik jelentős könnyítést hoz az, hogy az eddigi 12 milliós értékhatár helyett idénmár a 18 milliós határra kell odafigyelniük.
- Az újonnan alakuló vállalkozásoknak is egyszerű dolguk van, mindössze egy kattintással választhatják megalakuláskor az alanyi mentességet.
Ha a feltételek fennállnak, megéri visszamenőleg már idénre is a mentességet választani, hiszen az alanyi menteseknek főszabály szerint nem kell áfát felszámítaniuk, fizetniük, sőt még áfabevallást sem kell benyújtaniuk. Ugyanakkor figyelemmel kell lenni arra, hogy ebben az esetben a levonási jog sem illeti meg az adózót
– írták a közleményben.
A kedvező változás azokat a kisvállalkozókat is érintheti, akik például 2023-ban vagy 2024-ben ugyan átlépték a korábbi 12 milliós értékhatárt, de az új, megemelt összegű, 18 millió forintos határt tavaly nem lépték át, és várhatóan idén sem fogják.
A gyakorlati tudnivalókról részletes tájékoztatót tett közzé a NAV, amely az alábbi linken érhető el: https://nav.gov.hu/ado/afa/tajekoztato-az-alanyi-adomentesseg-valasztasara-jogosito-ertekhatar-emeleserol.
Aztán múlt héten csütörtökön a nemzetgazdasági miniszter rövid Facebook-posztjában hivatalosan is bejelentette, hogy az eddigi 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedik az alanyi áfamentesség a vállalkozók számára.
A miniszteri bejelentés meghaladja az MKIK várakozásait, hiszen az áfahatár felemelését tavaly két lépcsőben javasolták – jelentette ki Nagy Elek, a szervezet elnöke korábbi reagálásában. Már akkor felhívta a figyelmet, hogy vállalkozásoknak egy egyszeri, plusz adminisztrációs feladatot kell majd tejesíteniük. Ezt jelentette be ma a NAV.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Felborogatják az amerikai termékeket a boltokban, durvul az európai bojkottmozgalom

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Szlovákia lezárja a határát, ahol pedig nem, ott fertőtlenít

Már megint a nyugdíjkorhatár emelésének réme fenyeget

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
