Akinek a szervezetében műszeresen (szonda-vérvétel) kimutatható az alkohol, az ittasnak számít. Rossz hír lehet ez azoknak, akik egy esti mulatozás után másnap ülnek a volánhoz, és úgy érzik, hogy már kiürült szervezetükből az alkohol. Ám ez nem feltétlenül igaz – hívta fel a figyelmet a Totalcar.
Nézzük, mit mondanak a szabályok.
A Btk. szerint ittas állapotban lévő személy az, akinek a szervezetében 0,50 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter levegőalkohol-koncentrációnál nagyobb érték előidézésére alkalmas szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van.
Akinek a fentieknél kevesebb alkoholt tartalmaz a szervezete vezetés közben, az pedig szabálysértést követ el.
Bármennyire csekély mértéket is mutat tehát a szonda, mindenképpen baj lesz belőle.
A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) a vonatkozó, 2020-ban kiadott körlevelében úgy foglalt állást, hogy az alkoholos befolyásoltság vizsgálatánál az alábbi – véralkohol-koncentrációra tekintettel meghatározott – értékeket kell figyelembe venni:
- 0,10 g/l (ezrelék) alatt: az alkoholfogyasztás nem bizonyítható,
- 0,11–0,50 g/l (ezrelék): ivott, de alkoholosan nem volt befolyásolt.
A módszertani leírás rendelkezik a légalkoholszondával mért, a kilélegzett levegő meghatározása esetén javasolt határértékekről a lebomlási szakban is:
- 0,05 mg/l: az alkoholfogyasztás nem bizonyítható
- 0,06–0,25 mg/l: ivott, de alkoholosan nem volt befolyásolt.
A szabálysértési- és büntetőjog azon az állásponton van, hogy az alkohol és a járművezetés ütik egymást, ezért nem is tűri meg az utakon, zéró tolerancia van e tekintetben.
Ez azoknak kifejezetten rossz hír, akik az előző nap elfogyasztott alkohol után, jogilag még másnaposan ülnek volán mögé annak biztos tudatában, hogy már egyáltalán nem állnak alkoholos befolyásoltság alatt. Előfordulhat ugyanis, hogy ugyanabban a bánásmódban részesíti őket a hatóság, mint azokat, akik sok alkoholt fogyasztottak, mielőtt volán mögé ültek.
A rendőrség tapasztalatai szerint az ittas vezetések döntő többségükben ilyen "másnaposságok", amikor a sofőr nem is gondolja, hogy még magas lehet a szervezetében az alkoholszint.
Így aki biztosra akar menni, az alkoholfogyasztást követő 12 órán belül a vezetőülés közelébe sem megy, aki pedig semmit sem bízik a véletlenre, az vár 24 órát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt