A magyar állam és a Mol közös, közérdekű vagyonkezelő, Új Európa Alapítványa (MÚEA) a közeljövőben két nagy, festményekkel kapcsolatos projektbe vágna bele:
- létrehozna egy közép-európai kortárs múzeumot,
- megvásárolná Pákh Imre, a világ legnagyobb Munkácsy-gyűjtőjétől festményeinek nagy részét.
A gyűjtemény több mint 80 festményből, plusz grafikákból áll, amiket magyar múzeumokban is rendre kiállítanak. A magyar származású amerikai üzletember 2009-ben megalapította a Munkácsy Mihály Alapítványt, ami a festő hagyatékának feldolgozását, kiállítások szervezését és egy monográfia kiadását tűzte ki célul.
2021-ben 600 millió forint induló tőkével - ebből 300 millió közpénz volt - létrehozott MÚEA teljes vagyona idénre 80 milliárd forintra nőtt, a 444.hu által megismert júliusi költségvetési terv szerint ennek több mint a harmadát, összesen
27,3 milliárdot fordítanának a Munkácsy-gyűjtemény megvásárlására; emellett évente további egymilliárd forint költséggel számolnak a festmények kapcsán.
A folyamat év elején megkezdődhetett, márciusig bíztak meg eredetiségvizsgálattal egy szakértőt.
A MOL - Új Európa Alapítvány Schmidt Mária ötlete alapján mérlegel egy másik művészeti beruházást: az öt-hatéves terv szerint
létrehoznának egy Közép-Európai Kortárs Múzeumot, ami az alapítvány magánmúzeumaként funkcionálna.
- A múzeum a kortárs művészeknek biztosítana támogatási és bemutatkozási lehetőségét,
- de cég- és országimázs szempontból is hatalmas erővel bírhat egy jó gyűjtemény;
- a múzeum elhelyezkedése is fontos,
- ikonikus épületet van csak értelme létrehozni, ami a külföldieket is vonzza és egy magas presztizsű gyűjteményt szimbolizál.
A képtár induláskor 4-500 festményből állna, ez 20-25 milliárd forint költséget jelentene.
A múzeumot legalább 3-4000 négyzetméteresre tervezik, a helyszín megtalálása, megtervezése, építése komoly feladat a szakértő szerint.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!