A vártnál is nagyobb érdeklődés övezte a MÁV állomásmegújítási programját, írta a Facebookon a vasutas cég vezérigazgatója. Hegyi Zsolt szerint jóval többen jelezték fejlesztési szándékukat és elképzelésüket, mint ahányan a szoros határidőre el tudták készíteni az összes formai és tartalmi feltételnek megfelelő pályázati anyagukat.
Mi azonban nem akarunk lemondani egyetlen fejlesztési lehetőségről sem – tette hozzá. Mint írta, ezért az Építési és Közlekedési Minisztérium és a MÁV-csoport úgy döntött, hogy új kiírás keretében teremt lehetőséget a további fejlesztési koncepciók benyújtására. A korábbi pályázati anyagok természetesen az új eljárásban is felhasználhatók lesznek, ahogy a nyertes pályázók kiválasztása is megtörténik még az idei évben, hogy jövőre már az állomások és pályaudvarok konkrét megújulása kezdődhessen meg – olvasható Hegyi Zsolt bejegyzésében.
Az utasok kiritkáira épít a MÁV.
Az idei esztendő elsősorban olyan fejlesztésekről szól a MÁV-csoportnál, amelyek révén már a hosszabb távú – gyakran az uniós források visszatartása miatt átütemezett – infrastrukturális és járműbeszerzési beruházások végrehajtása előtt megoldást találhatunk az utasok által megfogalmazott legfőbb kritikákra, legyen szó akár a vonatok menetrendszerűségéről, a rendelkezésre álló személyszállítási kapacitásokról, vagy éppen az utasok által használt terek, elsősorban a járműfedélzetek és az állomásépületek állapotáról, tisztaságáról – írta közleményében a cég.
Mint fogalmaznak, az állomások és pályaudvarok rendbe tételét és újabb – az utasokon túl az adott településen vagy városrészben élők számára is hasznos – funkciókkal történő bővítését célozza az a többszintű, országos állomásmegújítási program, amelyet az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és a MÁV-csoport 2024. második félévében hirdetett meg.
Három kategóriában 62 helyszínre több mint 49 fejlesztési ötlet érkezett.
Ennél is nagyobb volt az az érdeklődés és a fejlesztési szándék, amely a pályázat során megmutatkozott, ám tartalmi vagy formai hiányosságok miatt végül konkrét, értékelhető fejlesztési koncepcióban, így beadott pályaművekben nem öltött testet.
A megismert fejlesztési elképzelések mennyisége és minősége arról győzték meg a kiíró MÁV-csoportot, valamint a tulajdonosi jogokat gyakorló ÉKM-et, hogy a verseny kiszélesítése, a lehető legtöbb fejlesztési kapacitás bevonása, továbbá az állomásmegújítási koncepciók érdemi és alapos összevetése érdekében a pályázat feltételeinek pontosítására, új pályázati szakasz meghirdetésére van szükség.
- A korábban elkészült szakmai anyagok – az új kiírás tartalmi és formai követelményei szerint – az új pályázati szakaszban is felhasználhatók lesznek.
- Az újabb eljárás is befejeződik az idei esztendőben, a megújuló állomások fejlesztői legkésőbb az év végig kiválasztásra kerülnek.
A kiírás technikai részleteiről hamarosan a MÁV-csoport megszokott felületein tájékoztatja a nyilvánosságot.
Lázár János vállalta, most meglépte: változások jönnek a vasútvonalakon
Összesen 13 vasútvonal 752 kilométerén lesz változás a nyártól. Ennyit vesz át a GYSEV üzemeltetésre a MÁV-csoporttól. Erről többet itt olvashat >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót