Az Amazon a világ második legnagyobb kiskereskedője a Walmart után, 2023-ban közel 255,9 milliárd dolláros nettó termékértékesítéssel. Az 1994-ben Seattle-ben alapított e-kereskedelmi óriáscég ma már több mint 1,5 millió alkalmazottat foglalkoztat világszerte.
Az MWPVL ellátási láncokkal foglalkozó tanácsadó cég becslése szerint az Amazon 1363 elosztóközpontot, teljesítési központot és egyéb létesítményt üzemeltet az Egyesült Államokban, további 1176-ot pedig a világ más országaiban.
Kapcsolódó
Eközben 10 amerikai vásárlóból nyolc vásárolt valamit az Amazontól az elmúlt évben. A cég tipikus vevője egy fehér, X-generációs (1965 és 1980 között született) nő, aki évente körülbelül 60 ezer dollárt (mintegy 21,8 millió forint) keres a Numerator fogyasztói elemző cég adatai szerint.
A tipikus vásárló évente viszonylag sok tranzakciót hajt végre, 72 megrendelést, átlagosan 37 dollár (mintegy 13,5 ezer forint) körüli költséggel, ami 2662 dolláros (közel 970 ezer forint) éves költésnek felel meg. Ez nagyjából heti egy-két megrendelést jelent.
A tipikus Amazon-vásárló fogyasztói kiadásainak körülbelül egyötöde online történik, ami több, mint az Egyesült Államokban átlagosan.
A Numerator korábbi jelentései szerint az Amazon-vásárlók kedvenc termékkategóriái az Amazonon a mobiltelefon-kiegészítők, tokok és töltők, valamint az orvosi kellékek és a konyhai kisgépek. Hajlamosak az Amazon saját márkáit vásárolni, és kedvenc névmárkáik a Disney, a Hanes, a Kraft és az Apple – számolt be róla a Business Insider.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!