Kiderítette a Blikk, hogy a Budapesten forgató Angelina Jolie hol lakik, amíg nálunk tartózkodik. Míg 13 évvel ezelőtt egy városszéli luxusvillában lakott, addig most a Budai Vár szomszédságában található ingatlant választott.
Az ingatlan több mint 200 négyzetméteres, három hálószobás, a bérleti díja pedig 5000 euró, tehát körülbelül 2 millió forint havonta.
A lap szerint a munkatársak éjjel-nappal a lakók rendelkezésre állnak, szinte bármilyen kívánságukat teljesítik, és az épületben korlátlan spa és wellness-szolgáltatás is rendelkezésre áll. A medencén mellett masszázs és szauna is a lakók feltöltődését szolgálja, továbbá az edzőtermet is használhatják. Takarítást, mosást is lehet kérni, valamint szobaszerviz is segíti a lakókat abban, hogy a lehető legnagyobb komfortban, luxusban, de mégis a saját lakásuk magányában tudják élni a mindennapokat. A zavartalan nyugalomért a biztonsági szolgálat felel.
Angelina Jolie az operaénekes, Maria Callas t alakítja az éppen készülő filmjében, október vége óta forgat Budapesten. A színésznő múlt héten nézőként látogatott el az Operaházba, ahol Verdi Rekviem című művét tekintette meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek