Miután megérkezett a hajnali fagy az idei őszön, egy friss kutatás éppen az autók élettartamának meghosszabbítása érdekében azt vizsgálta, miként hat a reggeli rutin a motor élethosszára. A Kelet-Finnországi Egyetem és a Tamperei Egyetem közös vizsgálata leginkább a járművek üzemanyag-fogyasztására és károsanyag-kibocsátására összpontosítottak ezzel kapcsolatban – írta meg a Dívány.
Vannak, akik télen még mindig hosszasan járatják autójuk motorját, azt gondolva, ez a legoptimálisabb módja a hidegben történő indulásnak.
A sok évtizedes szokással érdemes lehet leszámolni.
A Finnországban lebonyolított mérési kampány során a külső hőmérséklet több esetben –28 Celsius-fok alá esett, így valóban extrém hidegben sikerült megfigyelniük a folyamatokat. A mérések során a tipikus városi használatot vették figyelembe, azaz viszonylag rövid távon ingáztak a sofőrök – mintha csak munkába mennének, vagy elvinnék a gyerekeiket óvodába, iskolába, benne sok megállással, várakozással. Mindeközben folyamatosan monitorozták, mennyi üzemanyagot fogyaszt az autó, illetve mennyi káros anyagot bocsát ki.
Az egyes kocsik háromféleképpen tették meg ugyanazt az utat a hidegben,
- hidegindítás után - az extrémnek tűnő hűvösben mintegy 14 kilométernyi vagy 19 perce tartó utazásra volt szükség ahhoz, hogy a motor elérje az optimális, 60 fok fölötti üzemi hőmérsékletet.
- előfűtötten - melegebb lett az utastérben, és megakadályozta az ablakok befagyását, de az előmelegítés közvetlenül az indulást követően nem járt jelentős következményekkel, ugyanis alig 4 százaléknyi különbséget jelentett az üzemanyag-fogyasztást tekintve. Amikor viszont már elérték a megfelelő üzemi hőmérsékletet a kocsik, a korábbiakhoz képest akár 20 százalékkal kevesebb üzemanyag kellett nekik a haladáshoz.
- menet közben már bemelegített motorral - a felmelegedést követően elinduló gépjárművek esetén szinte semmiféle különbséget nem jelent egy átlag 20 perces út során, ráadásul a károsanyag-kibocsátás szempontjából sem volt számottevő eltérés,
mindezek alapján feleslegesnek tartják tehát az autó védelmében előmelegíteni a motort.
Egyébként sem javasolt a motor érdekében a motorjáratás, főleg nem gázfröccsökkel megfejelve.
A legideálisabb a motorindítást követően egy percen belül elindulni, és alacsony fokozatban, lassan közlekedni, majd közepes fordulatszámon, továbbra sem kapcsolva magas fokozatba folytatni utunkat az üzemi hőfok eléréséig.
Látszólag úgy vesszük az új autókat, mint a cukrot. Vagy mégsem?
Csaknem ötödével több új gépkocsit helyeztek forgalomba a magyar utakon októberben, mint tavaly ugyanekkor. Csalókák azonban a remek adatok, hiszen az is kérdés: mihez képest tűnik ennyire rózsásnak a helyzet. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!