Máté Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. vezérigazgató-helyettese például arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar vállalati szektor tőkepiaci fejlettségi szintje még a jelenlegi gazdasági fejlettségi szintet sem éri el, ezért tartja üdvözítőnek, ha egy vállalatcsoport használja a tőkepiacot. Ugyanakkor fontosnak nevezte a befektetők és a kibocsátók közti dialógus megteremtését is. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a fenntarthatósági szempont a finanszírozási szektor és a tőkepiac minden szegmensében megjelent. Lehetnek árnyoldalai, de az ESG-stratégiának való megfelelés „itt van” - mondta.
Robosztus
Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója előadásában az elmúlt egy év legfontosabb eseményeit összegezte. Kiemelte a Renault, Dacia és Alpine márkák importőri jogának megszerzését, az onlinetérben történő előrenyomulást, a Nelson flottakezelő üzletágának a megvásárlását, valamint az autómegosztó Share Now Magyarország működtetőjének megszerzését.
Miközben makro szinten nincs minden rendben a magyar gazdasággal, a AutoWallis valóban sikerült „robusztus” eredményeket produkálnia 2023 első felében is:
- 25 634 darab eladott gépjármű (66,7 százalékos növekedés 2022 első félévéhez képest),
- 194 milliárd forintos árbevétel (48 százalékos növekedés),
- 10,4 milliárdos EBITDA-mutató (50 százalékos növekedés), és
- 16,9 forint per részvény árfolyam (85 százalékos növekedés).
Fontos megemlíteni, hogy az árbevétel több mint fele külföldről származik.
Ormosy Gábor beszélt az iparágat érintő trendekről is, amelyekkel ugyanúgy együtt kell élni, mint a chiphiánnyal. Ilyenek a belsőégésű járművek 2035-ös kivezetéséről szóló EU-határozat, valamint a németországi lobbi a szintetikus üzemanyagok mellett, valamint egyes gyártók hidrogén-üzemanyagcellás kutatásai is. Ezekről a vezérigazgató úgy beszélt, hogy a cél az, hogy a környezettudatos autók megjelenésével se legyen egyoldalú a piac. Egyelőre eldöntetlen a technológiai verseny a hajtásláncok között – tette hozzá.
Zsörtölődhetnek a német gyártók: elözönlik a kínai márkák az európai terepet
Igazi tőrdöfés az európai autógyártás szívébe a szakértő szerint, hogy a jövő héten zajló müncheni IAA rendezvényen a kiállítók közel fele ázsiai. Idén kétszer annyi kínai márka lesz jelen az eseményen, mint két évvel ezelőtt. Bővebben >>>Kína - partner és versenytárs
Kínai gyártók előretörése mellett sem lehetett szó nélkül elmenni. Elképesztő, de Kína 2022-ben 3,2 millió autót exportált, és ebből 522 ezer került az EU-ba, miközben európai gyártókapacitások is létesülnek. Kína 2021 előtt egy milliónál kevesebb autót exportált, 2022-ben meghaladta a hárommilliót, leelőzve a globális első Japánt. Az idei első félévben már 1,78 millió személyautónál tartanak, ebből 534 ezer az elektromos autó (160 százalékos növekedés), várhatóan idén elérik a négymilliós küszöböt is.
2023 első félévében a kínai BYD 1060 százalékkal, 81 ezer autóra növelte az exportját.
Ormosy Gábor megfogalmazás szerint a kínaiak versenytársak és potenciális partnerek egyszerre, még annak árnyékában is, hogy az USB Group prognózisa szerint a hagyományos autógyártók jelenlegi globális piaci részesedése 2030-ra a 81 százalékról 58 százalékra csökkenhet.
Még mindig kevés az e-autó
Változnak az értékesítési modellek is. A gyártók az importőri értékesítési modellről átállnának az ügynöki koncepciók felé. A helyzet itt sem egyértelmű, hiába fontos a digitalizáció, szükség van autószalonokra is, hogy végül a vevő meg tudja nézni, milyen színű is az autó, és
hogy is áll az asszonynak.
Változnak a fogyasztói szokások is, a fiatalok és a városi közlekedés esetében a saját autót egyre inkább kiszorítják az autómegosztó-szolgáltatások. Tavaly az EU-ban értékesített autók 44 százaléka volt elektromos, vagy hibrid-elektromos, míg Magyarországon idén először haladta meg ez az arány az 5 százalékot, ugyanakkor ezek a teljes futó állományban még is elenyészőek. Jellemző, a kelet-közép-európai régióban az autóflották átlagéletkora magas (14 év feletti) és növekvő is.
Külföldi befektető nélkül nem megy
Tőkepiaci szempontból ugyanakkor vannak aggályok, erről Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője beszélt. Hiába az elmúlt évben bevont 21 milliárdos forrás, és hiába termel 20 százalék felett a AutoWallis részvénye, a magyar piacon nem lehet áttörést elérni. Az elemző szerint a bevételek ellenére valóban van likviditási probléma van, ezért van szükség külföldi befektetőkre van szükség, - tette hozzá a szakértő.
El tudják képzelni, hogy jövőre kínai autóval jönnek
A kerekasztal-beszélgetésen is többször felmerült a fenntarthatóság kérdése. Székely Gábor befektetői kapcsolatok és ESG igazgató az ESG-vállalásokat, a fejlesztéseket izgalmasnak nevezte, ugyanakkor továbbra sincsenek konkrétumok az elvárásokkal kapcsolatban és nehéz megjósolni azt is, mit preferálnak majd a fogyasztók egy olyan világban, ahol a fiatalok azért nem esznek húst, mert környezettudatosak.
Ormosy Gábortól megtudhattuk, hogy a AutoWallishoz már huszonkét márka tartozik. Az akvizíciós folyamatok közül volt olyan, ami két évnél is hosszabb ideig tartott, és most már a kínai partnerekkel is zajlanak.
Szóba került az osztalék kifizetése is, ugyanis volt olyan kisbefektetői észrevétel, hogy a részvények értéke az infláció miatt harminc százalékkal marad el reálértéken, és messze vagyunk már a 2021-es kamatszinttől. Ugyanakkor a menedzsment leszögezte, osztalékfizetés helyett inkább fejlesztésekre fordítanák a cashflowt.
A kerekasztal-beszélgetés vége igazi csemege volt az újságírók részére. Ugyanis az AutoWallis vezetői a moderátortól megkapták azt a kérdést, el tudják-e képzelni, hogy egy év múlva kínai autóval jönnek a befektetői napra.
El tudom képzelni, hogy kínai autóval jövök ide
- válaszolt Ormosy Gábor, majd arra a felvetésre, hogy mikor lesz meg a huszonharmadik márka, a vezérigazgató úgy felelt: „boldog leszek karácsonykor!”
Sejtelmes karácsony
Természetesen ez olyan magas labda volt, amit az Economx nem hagyhatott a levegőben, ezért a rendezvény vége után Ormosy Gábornál egyből rákérdeztünk a fejleményekre:
Ormosy Gábor: Előrehaladott tárgyalások zajlanak több kínai gyártócsoporttal
Az egy nagy bejelentés, hogy ebben az évben még egy kínai márkával bővülhet a portfóliójuk.Nem bejelentés volt, hanem sejtetés. Régóta dolgozunk kínai partnerekkel azon, hogy képviseljük őket a piacainkon. Egész Európában tapasztalható trend, hogy a kínai export előretör. Ebben a folyamatban keressük mi is a helyünket, és a lehetőséget az együttműködésre.Van már konkrét partner, márka, gyártó?Több előrehaladott tárgyalásunk zajlik több gyártócsoporttal, azon belül is több márkával. Hogy ezek mikor szökkennek szárba, és mely piacokat érintik, az még nyitott kérdés.Előfordulhat, hogy több márkát, gyártót is érinthet a bővülés?
Természetesen. Eddig is gyűjtöttük a márkákat, a kínai gyártók esetében is igyekszünk ezt a gyakorlatot folytatni.
Az imént Ön is beszélt a növekvő kínai exportról, de épp ezt igyekszik az Európai Unió visszaszorítani. Nem jelent ez kockázatot?
A kínai dömpingexport ellen kíván az EU fellépni, amit mi teljes mértékben támogatunk. A piacnak kiszámíthatónak kell lennie. De természetesen az is fontos, hogy az innováció, az olcsóbb innovatívabb termelés jusson el a fogyasztókhoz. A fogyasztóknak a legújabb, legalacsonyabb árú termékek kellenek. Ezért is hiszünk a diverzifikált portfólió építésében.
Épp most települ a hazánkba a kínai, ázsiai akkumulátoripar. A kínai autómárkák ebben a termékláncban hol helyezkedhetnek el?
Ezek a kapcsolatok a nagykereskedelemben is fontosak. Ugyanakkor ha bármelyik termelőágazat bármelyik eleme, például egy akkumulátorgyár, idetelepül, az előrevetíti magának a márkáknak a megjelenését is. Mi figyelünk ezekre a piaci mozgásokra, és ezek alapján kezdünk tárgyalni azokkal a szereplőkkel, akikkel érdemes lehet együttműködni a magyar és a régiós piacon.
A kínai autómárkák piacra dobásában mekkora üzleti lehetőség rejlik?
Az EU-s környezetvédelmi szabályozás miatti átalakulás két szempontból érinti az autópiacot. Egyrészt elektricitásban a kínai gyártás elöl jár, és ebben pozíciójában az árazásban is tud előnyöket biztosítani. Másrészt kiszorultak az európai piacokról az alacsony árú kisautók. Ma a hagyományos gyártók nem tudnak igazán olcsó termékpalettával előállni. Az olcsó kínai autók megjelenése egy piaci reakció. Az olcsó termékekre vonatkozó piaci igényre valakinek válaszolnia kell. A kérdés, hogy a megoldást egy kínai, vagy európai gyártó fogja szolgáltatni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!