„Harminc, de akár negyven százalékkal is kevesebb vendég fordul meg a szövetség adatai szerint a Balatonon a mostani szezonban, és ők is inkább hétvégén, hétköznap még kevesebben választják a magyar tengert” – állította korábban az Indexnek Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
Guller Zoltánt, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke a lapnak válaszul elmondta, hogy a szövetség számai nem is állhatnának messzebb a valóságtól, ugyanis a Balaton turisztikai térségben az adatokban semmilyen 30-40 százalékos visszaesés nem látszik.
Vagy túl drága, vagy nem elég menő a Balaton - itt vannak a magyarok kedvenc helyei
Akinek még futja nyaralásra, a Balaton helyett inkább a külföldi úti célokat választja, sokan csak az utolsó pillanatban foglalnak. Bővebben >>>Az év első hat hónapjában elenyésző, hozzávetőleg 2 százalékos visszaesés történhetett a vendégforgalomban – erősítette meg számokban az elnök, aki szerint Flesch Tamás a megállapításai nem rossz szándékkal keletkeztek, de szervezetének szűkebb a rálátása a szektorra, és ez vezet jelentős torzításokhoz.
A Balatonnál a szövetségnek csupán 85 szálloda a tagja, összesen 7553 szobával, miközben 210 szálloda 13 400 szobával található itt, és akkor még nem beszéltünk arról a 13 ezer kisebb magán- és egyéb szálláshelyről a maga 22 ezer szobájával, amelyre a szövetségnek semmi rálátása sincs
– magyarázta az MTÜ elnöke.
Guller Zoltán szerint aggályos és szakmaiatlan a balatoni szezonról annak kezdetén megállapításokat tenni, ugyanis valós képet a szezon végeztével lehet közölni.
A balatoni turizmus számait közölve felfedte, hogy az idén január és június között egymillió-ezer fő volt a vendégszám, szemben a tavalyi egymillió-huszonháromezerrel, tehát 22 ezer fő volt a különbség, ami hozzávetőleg kétszázalékos csökkenést jelent.
A vendégéjszakák száma a tavalyi 2,71 millióról az idei évre 2,57 millióra mérséklődött, azonban a szálláshelyek bevétele a tavalyi 38,35 milliárdról 48,42 milliárdra ugrott.
Beszédes adat a komphajózást bonyolító Bahart január és június számai között:
- 2022-ben 471 ezer utasszámmal mentek a kompok
- 2023-ban 445 ezer volt az utasszám, ami 26 ezer fős csökkenés az előző évihez képest.
Ugyanakkor a személyhajózásban kétszázalékos növekedést mértek tavalyhoz képest. A turisztikai szervezet elnöke elmondta, hogy összességében jó évet és erős nyári turisztikai szezont várnak idén.
Ahogyan a pandémia idején a belföldi, most a külföldi vendégforgalom diktálja majd a turizmus lendületét – jelezte Guller Zoltán, hozzátéve, hogy ha a körülmények nem változnak, akkor az év egészére a tavalyit meghaladó vendégforgalmat valószínűsítenek.
A koronavírus-járvány után sokkal nagyobb arányban indulnak útnak az emberek külföldre, és ez alól mi magyarok sem vagyunk kivételek.
A cél az, hogy fele részben magyarok, fele részben külföldiek pihenjenek Magyarországon.
A mi feladatunk az, hogy a külföldre utazó magyarok helyett a külföldieket hívjuk vissza Magyarországra. A következő évek arról fognak szólni, hogy a belföldi turisták száma csökken, a külföldieké pedig nő, egészen addig, amíg vissza nem áll az 50-50 százalékos arány. Így van ezzel Európa minden más országa is
– magyarázta az MTÜ elnöke.
A külföldi vendégek viszont júniusban is 7 százalékkal több éjszakát töltöttek el a Balaton térségben az egy évvel ezelőttihez képest. A nemzetközi vendégforgalom tehát folyamatosan növekszik Magyarországon, az utazási trendek pedig változnak
– állapította meg lapunknak az MTÜ elnöke, aki szerint fontos trend, hogy változik hazánkban a külföldi turisták eloszlása is, hiszen Budapest mellett már sokkal nagyobb arányban jelennek meg vidéken, és nem csak a Balatonon.
Július‒augusztusra már eddig több mint 2 millió vendégéjszaka-előfoglalás látszik a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) a balatoni szálláshelyeken. A turisztikai szervezet arra számít, hogy a külföldi vendégkör folyamatos visszaépülésének idei trendje a járvány előtti szinthez a nyári hónapokban is folytatódik.
Csúnyán elkésett, aki még nem foglalta le balatoni szállását?
Minden statisztika azt mutatja, hogy nyáron a belföldi utazások legnépszerűbb célpontja továbbra is a Balaton maradt. Idén ugyan sokan felháborítónak tartják az áremelkedés mértékét, és a balatoni árakat látva inkább külföldi utat fontolgatnak. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!