Rekordszámú látogatóval és rekordbevétellel zárta 2024-et a barcelonai Sagrada Familia bazilika, amelynek befejezését tíz éven belülre ígéri az építésért felelős tanács.
Xavier Martínez főigazgató a múlt évi eredményeket ismertetve elmondta:
4,8 millió turista váltot belépőt, ami mintegy 134 millió euró bevételt jelentett az intézménynek.
A látogatók száma 2,7 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva, 64 százalékuk külföldről érkezett, a legtöbben az Egyesült Államokból, Franciaországból és Olaszországból, de jelentősen nőtt a kínaiak és dél-koreaiak száma is. Hangsúlyozta: a bazilika kapacitása nem teszi lehetővé, hogy ennél jelentősen több látogatót fogadjon.
A főigazgató beszámolója szerint a bevételekből
tavaly 44,7 millió eurót költöttek építési munkálatokra, a tervek szerint idén ennél többet, 55-60 millió eurót fordítanak erre a célra.
Esteve Camps, a bazilika építésügyi tanácsának elnöke elmondta: a munkálatok középpontjában jelenleg a legmagasabb, 172,5 méteres, Jézus Krisztusról elnevezett torony befejezése áll, amelynek tetejére kilátókeresztet terveznek. Várhatóan a munkálatokkal még idén elkészülnek, és jövő júniusban, Antoní Gaudí halálának századik évfordulóján fel is avatják a tornyot, amely ezzel a város legmagasabb épületévé teszi a bazilikát.
A tanács elnöke kitért arra, hogy már megkérték az engedélyt a városi önkormányzattól az utolsó, az úgynevezett Dicsőség homlokzat kialakításához szükséges állványzat és kerítés felállításához, és abban bíznak, hogy a hónap végén megkezdhetik az összeszerelését.
Mint mondta,
továbbra sem mondtak le arról, hogy ezen az oldalon megépítsék azt a lépcsősort, amelyet Gaudí eredetileg főbejáratként tervezett.
Az elképzelést azonban vita és tiltakozás övezi, mivel ehhez több környékbeli épületet le kellene bontani. A kerület lakosait tömörítő civil szervezet egy 1975-ös kulturális minisztériumi jelentésre hivatkozva azt állítja: az eredeti terveken nem szerepel a lépcső, azt később adták hozzá a terveket átdolgozó Gaudí-tanítványok.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt
