A rendszerváltást követően az egyik meghatározó gazdaságpolitikai cél az volt, hogy a piacgazdaság megteremtését követően a bérszínvonal csökkentse akkori hatalmas lemaradását a fejlett európai országokéhoz képest. Azóta viszont, hogy uniós tagként szabad a munkaerő áramlása, nem elég, ha reálértékben zajlik a felzárkózás, hanem nominálisan is közelednie kell a béreknek elsősorban azon országokéhoz, ahová sokan mennek dolgozni a hazai alacsonyabb bérek miatt.

A célországok

Ebből a szempontból egyelőre Németország és Ausztria lényeges, mindkettő esetében nagyjából 2500-2600 euró az átlagos nettó kereset, persze adórendszerük és kedvezményeik összetettsége miatt ezen belül nagy eltérések lehetnek. Az Egyesült Királyság szerepe a brexit miatt visszaesett, Svájccal pedig még a fejlett eurózónás tagok sem tudnak versenyezni: 5500 eurónak megfelelő frank az átlagosan elérhető adózott jövedelem elsősorban a frank igen erős túlértékeltsége miatt, persze ennek megfelelően a megélhetési költségek is arányosan magasabbak az alpesi országban.

Hazai helyzet

Nézzük ezek után hol tart a hazai átlagbér euróban. A KSH legfrissebb adatai szerint a nettó átlagkeresett kedvezményekkel 347 500 forint, ha figyelmen kívül hagyjuk a közmunkát, nagyjából 355-360 ezer forint. Ez a jelenlegi 400 forintos euróárfolyam mellett 900 euró, de ha megnézzük, mennyi lenne év eleji 360-as árfolyam mellett, máris elérnénk a kerek 1000 eurót. Ez annyiból lehet lényeges, hogy a gazdasági helyzet javulásával (uniós pénzek érkezése, alacsonyabb energiaárak), várható lenne, hogy a forint árfolyama visszaerősödik erre a szintre.

A jelenlegi, 900 eurós adat így a német és osztrák szint 35 százalékát éri el, ami a korábbi adatokhoz, különösen a rendszerváltáskori 8-10-szeres eltéréshez viszonyítva óriási előrelépés, ahhoz azonban még nem feltétlenül elég, hogy a munkaerő elvándorlását megállítsa. Tapasztalatok szerint, ha az alacsonyabb bér eléri a magasabb felét, a megélhetési költségek többlete már nem teszi vonzóvá sok szakmában a távolra költözést. Jó példa erre, hogy a nyelvrokonaiknál, Olaszországban és Spanyolországban dolgozó románok közül sokan már hazatérnek, mivel otthon is 810 euró az átlag, a két mediterrán országban 1700-1800 körüli.

Régiós adatok

Érdemes megnézni, hogy régiónk más országai hol tartanak a folyamatban. Az élen Észtország áll 1400 euróval, de miután 1,3 milliós országról van szó, összehasonlítási alapnak nehezen tekinthető. Szlovénia és Csehország következik 1300 euróval, ami Csehország esetében szinte törvényszerű, hisz a nem túl nagy ország jelentős részét körbeveszi Ausztria és Németország, így a napi ingázás is sokak számára reális.

Szlovákia adata 970-980 euró körüli, Lengyelországé nagyjából 1050 eurónak felel meg, Horvátország nagyjából 1000 eurós nettó átlagbérrel lép be az eurózónába. Lettország és Litvánia ugyancsak kevéssel 1000 euró fölött vannak, az Unión belül utolsó helyen pedig Bulgária áll, 700 euróval.

Mi várható?

Mindebből az adódik, hogy

ha a forint az idei nagymértékű leértékelődését ledolgozná, a hazai bérszint nagyjából megfelelne a közel azonos fejlettségű Szlovákiával, Lengyelországgal és Horvátországgal.

Ha ezt megelőlegezzük, euróban még 30 százalékos béremelkedés kellene ahhoz, hogy a szint elérje a két referenciaország szintjének felét, feltéve, hogy náluk nem történik jelentős béremelkedés. Erre lehet esély még az évtized során abban az esetben, ha a forint stabilizálódik, mivel a munkaerőhiány miatt vélhetően még évekig fennmaradhat a 8-10 százalékos éves béremelkedési szint akkor is, ha az infláció már visszaszorul az egyszámjegyű tartományba, esetleg a jegybanki cél, azaz 3 százalék közelébe.