A BKV munkáltatói és munkavállói oldala megállapodott a 2025-ös béremelés mértékéről – írta közleményében a közlekedési vállalat. A megállapodás, amely a Főváros és 15 szakszervezet között jött létre, a Fővárosi Közgyűlés pedig elfogadta, az öt évre szóló bér- és foglalkoztatáspolitikai irányelveket határozza meg.
A 8+1 százalék a meghatározó.
A menedzsment és a szakszervezetek közösen megfogalmazott célja volt az általános, százalékos mértékű béremelés. Ennek megfelelően 2025-ben 8 százalékkal emelkedik a BKV-s munkavállalók alapbére.
A plusz 1 százalék ezen felül egyebek mellett rendelkezik a Budapest pótlék, valamint a munkavállalóknak kifizetett év végi utalvány összegének emeléséről, és a BKV-nál munkával eltöltött éveket jutalmazó szenioritási rendszer fenntartásáról.
A Budapesti Közlekedési Vállalatnál tavaly 12,5 százalékos általános béremelés volt. A most megemelt fizetés már februárban a dolgozók számláján lesz.
Eltűnnek a táblák a fonódó villamosokról, erre várt mindenki
A BKK és a BKV Zrt. együttműködésben digitális kijelzőkre cserélik a pesti fonódó villamosvonalon közlekedő járművek oldaltábláit. Erről itt tudhat meg többet >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát