Az Európai Bizottság bejelentette, hogy bojkottálni fogja a magyar EU-elnökséget, ami egyértelműen Ursula von der Leyen bizottsági elnök választási kampányának része – írta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke az X-en.
Hozzászoktunk már, hogy különösen Magyarország ellen használja az uniós intézményeket politikai zsarolásra és nyomásgyakorlásra. Ez elfogadhatatlan, és szembemegy az európai együttműködés lényegével
– hangsúlyozta Gál Kinga.
Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára Facebook-bejegyzésében úgy értékelte: a békemisszió miatt állnak bosszút Magyarországon a magyar uniós elnökség bojkottjával.
Az európai parlamenti választásokat követően a baloldali és liberális elit, az Európai Néppárttal közösen újra megalkotta a "háborúpárti koalíciót", és a jelenlegi bizottsági elnök újraválasztására készülnek csütörtökön, miközben pedig az emberek a változásra szavaztak, a "háborúpárti Brüsszel" továbbra sem keresi a béke útját, és nyomást gyakorol azokra, akik a békéért dolgoznak – hangsúlyozta az államtitkár.
Azt látjuk, hogy a magyar miniszterelnökön kívül elfogytak azok az európai politikusok, akik mindenkivel beszélni tudnának, akit mindenhol fogadnának, akit mindenhol tárgyalópartnerként elfogadnának és Brüsszel ahelyett, hogy maga is a békén dolgozna, zsarolással próbálja a háborúpárti baloldal oldalára kényszeríteni hazánkat
– fogalmazott.
Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter Facebook-reagálásában azt hangsúlyozta, hogy az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége továbbra is együttműködésre törekszik valamennyi tagállammal és intézménnyel.
Mint írta, a tagállamokat és az intézményeket azzal a céllal hívták egyeztetésekre, hogy a közös európai kihívásokra keressünk közös válaszokat, amely szerinte valamennyi tagállam és intézmény feladata és felelőssége.
Az Európai Unió egy nemzetközi szervezet, amelyet a tagállamai alkotnak. Az Európai Bizottság az Európai Unió egyik intézménye. Az Európai Bizottság nem válogathat, hogy melyik intézménnyel vagy tagállammal hajlandó együttműködni.
Ezentúl minden bizottsági döntés politikai alapon születik? – vetette fel a miniszter.