A hetven év feletti autóvezetőkre vonatkozó alkalmasság igazolását szigorítaná Brüsszel – írja a Bild. Az idős autósoknak a jogosítvány feltételéül írnák elő, hogy ötévente igazolják, alkalmasak az autóvezetésre.
A német lap szerint az nincs egyértelműen meghatározva, pontosan hogyan kellene vizsgálni az idősek vezetési képességt. Az uniós terv szerint a járművezetőknek csak azt kellene pluszban igazolniuk, hogy továbbra is biztonságosan tudnak-e közlekedni.
Az EU a tagállamokra bízná a részletszabályokat, vagyis azt, hogy szükség lesz-e újabb KRESZ vizsgára, vagy elegendő-e továbbra is az orvosi állapotfelmérés.
Magyarország mellett a legtöbb európai országban felső korhatár nélkül kiadható a vezetői engedély, amennyiben a járművezető egészségi állapota nem zárja ki, hogy a közúti forgalomban vezessen. Néhány ország már most szigorúbb szabályokat alkalmaz az idősekre:
- Dánia: a 75 év felettieknek külön orvosi igazolást kell csatolniuk a vezetői engedély megújításához. A 80 év felettieknek pedig már évente meg kell újítaniuk jogosítványukat.
- Spanyolország: a vezetői engedélyt 65 éves kortól ötévente kell megújítani, előírás az orvosi vizsgálat.
- Nagy-Britannia: a hetven év felettiek vezetői engedélyét háromévente meg kell újítani. A kérelemben fel kell tüntetni minden olyan egészségügyi problémát, amely a vezetés szempontjából fontos lehet.
- Svájc: minden hetven év feletti járművezetőnek kötelező a külön alkalmassági vizsgálat.
- Olaszország: A legszigorúbb európai szabályozás szerint már ötven éves kor felett ötévente kell megújítani a jogosítványt, míg a hetven év felettieknek háromévente, a nyolcvan év felettieknek pedig kétévente kell orvosi igazolás a vezetéshez.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát