Csütörtök estétől várhatóan egy hétre technikai okok miatt bezárt a Debreceni Nemzetközi Repülőtér, a légikikötőtől a Budapest Airport veszi át a járatok és utasok kezelését. Azok az utasok, akik Debrecenből indultak volna, a légitársaságuktól kapnak tájékoztatást arról, hogy járatukat átirányítják vagy törlik-e.
A Budapest Airport számára az átirányítások várhatóan napi 3-4 plusz járat kezelését jelenthetik, így jelen helyzetben a budapesti légikikötő utasforgalma a napi 55 ezer főt is meghaladhatja. A repülőtér üzemeltető az esetleges hosszabb késések miatt a terminálon várakozó és arra jogosult utasokat a hónap elején létesített segítőpontokon látja el, de a hőségre való tekintettel a zónákon kívül is biztosít a várakozóknak ivóvizet.
A Debreceni Nemzetközi Repülőtér tájékoztatása szerint a futópálya felületén talált hiba miatt a légikikötő működését – időjárástól függően a pálya javításának idejére, előreláthatólag legalább egy hétre – felfüggesztik. Ebben az időtartamban az eredetileg Debrecenből induló járatok egy részének kezelését a Budapest Airport veszi át. Az utasokat a légitársaság tájékoztatja a teendőkről, illetve arról, hogy járatuk Budapestről indul, vagy törlésre kerül-e.
55 ezer napi utas a csúcsidőszakban
A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a nyári csúcsidőszakban átlagosan napi 55 ezer utast kezel, amelyre most rárakódik a debreceni repülőtérről átirányított utasforgalom is. A Budapest Airport arra kéri az utasokat, hogy a terminálokba lehetőség szerint kísérő nélkül lépjenek be, és ha rendelkeznek beszállókártyával, illetve csak kézipoggyásszal utaznak, közvetlenül a biztonsági ellenőrzésre induljanak. Így elkerülhetők a torlódások az utasfelvételi csarnokban.
A Budapest Airport munkatársai a helyszínen aktívan segítik az utasáramlást: a sorban a kisgyermekkel utazókat a repülőtér személyzete előrehívja, ugyanakkor a biztonsági ellenőrzés gyors és gördülékeny, átlagosan kevesebb, mint 5 percet vesz igénybe, de a legforgalmasabb órákban is tíz perc alatt marad.
A helyzetet nehezíti, hogy a légtér telítettsége miatt az elmúlt hetekben jelentős mennyiségű járatkéséssel és -törléssel kellett számolnia a légi utasoknak Európa-szerte, így Budapesten is.
A Budapest Airport számára ebben a helyzetben is kiemelten fontos, hogy az utasairól magas szinten gondoskodjon, ezért egy-egy dedikált várakozóterületet jelölt ki a 2A és 2B terminálokon, ahol az arra jogosult utasok kényelmesen tudnak várakozni, pihenni, a repülőtér üzemeltető szükség esetén ételt és italt, illetve női higiéniai termékeket oszt, a kisgyermekeseknek pedig bébiételt, pelenkát és törlőkendőt biztosít. Emellett a hőségriadóra való tekintettel a repülőtér üzemeltető a zónákon kívül is ingyenesen biztosít ásványvizet a várakozóknak, és 13 ivókút is rendelkezésre áll, ahol ezeket a palackokat, vagy épp az otthonról hozott kulacsokat újratölthetik.
Mindezeken túl a hőség a repülőteret sem kíméli, az épületekben maximális kapacitással üzemelő légkondicionálók védelmet nyújtanak a meleg ellen, de a futópályák, gurulóutak és forgalmi előterek közelében tartózkodóknak is fokozottan védekezniük kell a hőség ellen. A Budapest Airport a dolgozóknak védőitalt és légkondicionált pihenőhelyiségeket biztosít, az utasoknak pedig vizet oszt, és az utasfolyamatok kezelése során is törekszik arra, hogy a nagy melegben is kellemessé, gördülékennyé tegye a repülőtéri tartózkodást.
A debreceni repülőtér forgalmának átvétele újabb kihívást jelent a budapesti repülőtér számára, hiszen az onnan átirányított gépek és utasaik számára is biztosítanunk kell a megfelelő kapacitást mind a terminálokon, mind pedig az előtereken. Az esti hír nyomán kollégáink az éjszaka és a ma reggel folyamán felkészültek a plusz járatok és utasok fogadására, a gördülékeny utasfolyamatokat a repülőtéren biztosítani fogjuk” – mondta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!