A szerb elnök emlékeztetett arra, hogy Belgrádból 70 perc alatt lehet majd eljutni a 184 kilométerre fekvő Szabadkára, a vasútvonal teljes elkészülte után a szerb és a magyar főváros közötti menetidő nem lesz több 2 óra 40 percnél. Rámutatott, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) nélkül nem lehetett volna ilyen gyorsan és hatékonyan felújítani a Szabadka és Belgrád között vasútvonalat.

Aleksandar Vucic azt is közölte, hogy a szabadkai vasútállomás felújított épületét, amelyet a tervek szerint 5-6 napon belül adtak volna át, még nem lehet megnyitni,

az információk ugyanis csak szerb és angol nyelven olvashatók a pályaudvar tábláin, ez pedig megengedhetetlen Szabadkán, ahol sok magyar él, és a magyar nyelv hivatalos használatban van.

A köztársasági elnök utasította az illetékes minisztert, hogy a vasútállomás épületét csak akkor nyithatják meg, ha az információs táblákon magyar nyelven is minden olvasható lesz. Szerinte hosszú évek gyűlölködése és ellenségeskedése után őszinte barátságot tudott kiépíteni a szerb és a magyar nép, ezért megengedhetetlen egy ilyen mulasztás.

A Belgrád-Budapest vasútvonal Szabadka és Újvidék közötti szakaszának tesztelése szeptember 23-én kezdődött, és október 10-ig tart. A mérővonat ellenőrzi a vasúti sínek állapotát és az elérhető maximális sebességet, amely meghaladhatja az óránkénti 200 kilométert.

A Budapest-Belgrád vasútvonal egyik szerbiai részén, az Újvidék és Belgrád közötti szakaszon 2022 márciusa óta folyik a közlekedés, a menetidő 36 perc.

Milyen titkokat rejthet a magyar-kínai hitelszerződés?

Erre csak következtetni lehet a Budapest-Belgrád vasútvonal építésére kötött szerb-kínai szerződésből, amelyet vélhetően a mienkhez hasonló minta alapján készítettek. Ráadásul annak tartalma megismerhető. Erről itt olvashat többet >>>