A Coca-Cola bejelentette, hogy növelnie kell a műanyag felhasználását az Egyesült Államokban, ha Donald Trump vámtételei megemelnék az alumíniumdobozok árát. Az italgyártó cég erre azután figyelmeztetett, hogy az amerikai elnök 25 százalékos vámot vezetett be az Egyesült Államokba érkező valamennyi külföldi acél- és alumíniumtermékre. Az intézkedés emellett az összes konzerv és ital árát is alaposan megdobhatja - hívta fel a figyelmet a Guardian. 

A Coca-Cola vezérigazgatója, James Quincey közölte, hogy a cég Kanadából importál alumíniumot italos dobozaihoz. Ez azt jelenti, hogy

keresniük kell a módjait, miként mérsékeljék a vámok miatti áremelkedéseket. Ennek jegyében kénytelenek lehetnek áttérni a műanyag palackokra.

„Ha az egyik csomagolás behozatali  költsége némileg megnövekszik, vannak más csomagolási ajánlataink, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy versenyben maradjunk a megfizethetőség terén. Például, ha az alumíniumdobozok drágulnak, nagyobb hangsúlyt fektethetünk a PET palackokra – mondta Quincey a befektetőknek.

A Coca-Cola főnöke ugyanakkor igyekezett kisebbíteni a vámtarifák árakra gyakorolt ​​lehetséges hatását, mondván, hogy a csomagolás az összköltségnek csak kis részét teszi ki.

„Úgy gondolom, fennáll a veszélye annak, hogy eltúlozzuk az alumínium 25 százalékos drágulásának a teljes rendszerhez viszonyított hatását. Nem jelentéktelen, de nem fog gyökeresen megváltoztatni egy több milliárd dolláros amerikai üzletet, a csomagolás csak egy kis összetevője a teljes költségszerkezetnek"

– fogalmazott Quincey.

Donald Trump már 2018-ban, első hivatali ideje alatt vámot vetett ki a külföldi acél- és alumíniumimportra, bár akkor több italosdoboz-gyártó mentességet kapott a szankciók alól. Ezúttal viszont ragaszkodott ahhoz, hogy a tarifákat „kivételek és mentességek nélkül” hajtsák végre .

A Coca-Cola egyébként környezetvédők szerint a világ legszennyezőbb márkái közé tartozik a  műanyaghulladékát tekintve. A cég fenntarthatósági céljainak részeként az elmúlt években fokozatosan növelte az alumíniumdobozban értékesített italok mennyiségét.