Fenyő Miklós, a Hungária együttes énekese nem arra gondolt, hogy a lakástextíliákba beletekerve ezer darab hamis melegítőt csempésszen keresztül Európán bárki is. Márpedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M1-es autópályán pontosan efféle ruharejtő szőnyegekre leltek.
Az egyenruhások a bolgár furgont a sztráda Komárom-Esztergom vármegyei szakaszáról kísérték ki ellenőrzésre. A járőröknek feltűnt, hogy a raktér hátuljában – a személyes csomagok mögött, látszólag egymásra dobált holmik alatt, tíz rétegben szőnyegek sorakoznak. A tekercsek megbontásakor kiderült, hogy azok mindegyikébe ismert márkajelzésűhöz hasonló (Adidas, Nike, Puma, Lacoste, Hugo Boss, Burberry) szabadidőruhákat tekertek bele.
A sofőr és utasai egészen addig ragaszkodtak az áruk eredeti mivoltához, amíg a járőrök fel nem hívták a figyelmüket arra, hogy a ruhákat a védjegyek jogosulti képviselői is megvizsgálják.
Abban a pillanatban, amikor erről értesültek, a bolgárok felhagytak a korábbi történetekkel és elmondták, hogy a holmik valóban nem eredetiek, azokat Törökországban vásárolták, hogy Németországban jókora haszonnal túladjanak rajtuk.
A jogtulajdonosok képviselői megerősítették, hogy a termékek egytől egyig hamisak, melyeket a védjegyek tulajdonosainak engedélye nélkül hoztak forgalomba. A járőrök összesen 1 000 darab melegítőszettet (pulóvert és nadrágot) foglaltak le, amelyek több mint 22 millió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indult eljárás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót