Csődvédelmet kért a német Voit Automotive, melynek ügyfelei között szerepel többek között az Audi, a BMW, a Mercedes, a Volkswagen (VW), a Ford, a Jaguar, a Land Rover és a Chrysler is a WirtschaftsWoche jelentése alapján.
A német járműipari beszállító több mint 2000 alkalmazottat foglalkoztat, ebből mintegy 1000 fő a St. Ingbert-i központban dolgozik.
A németországi cég, amely alumínium nyomásos öntvényekre specializálódott, szinte az összes nagy autógyártót ellátja alkatrészekkel, de összesen mintegy 45 márkát szolgálnak ki.
Az autóipari vállalat átszervezési tanácsadója, Matthias Bayer a WirtschaftsWoche-nak úgy fogalmazott:
Az önigazgatás alatt zajló csődvédelem célja a vállalat és lehetőleg a munkahelyek többségének megőrzése.
A Portfolio emlékeztet, körülbelül egy éve a kínai Chongqing Millison Technologies tervei szerint részesedést vásárolt volna a Voit cégnél. Az üzlet azonban meghiúsult, így most új megoldást kell találni.
A Millison visszakozása nagy érvágást jelent, a kínaiak az üzlet meghiúsulását a jelenlegi nehéz német autópiaci helyzettel indokolták
– jelezte a Saarbrücker Zeitung kérdésére a Saar-vidéki gazdasági minisztérium.
Óriási a baj a patinás német gyártónál: alaposan bezuhantak az eladások
Karcsúbb értékesítési adatokról tanúskodik a VW friss jelentése, amely szerint a gyártó távol-keleti piacán is a pangás felé robognak. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve
