A Jeju Air 2216-os járata vasárnap 181 embert szállított Thaiföldről Dél-Koreába, amikor vészjelzést adott le. A Boeing 737-800-as repülő futóműve nem nyílt ki, a gép leszállás közben a kifutópálya végén egy betonkerítésnek ütközött és lángra lobbant. Csak két légiutas-kísérő élte túl a balesetet, amely az ország legsúlyosabb légi katasztrófája volt.
A baleset okait vizsgálva a rendőrség most nagyszabású razziákba kezdett - számolt be a fejleményekről a The Guardian.
Kapcsolódó
A december 29-én történt repülőgép-szerencsétlenséggel kapcsolatban január 2-án reggel 9 órától házkutatási és lefoglalási műveletet hajtanak végre három helyszínen, köztük a Muan repülőtéren, a Jeju Air szöuli irodájában, valamint egy regionális légügyi irodában
- tudatták a hatóságok.
Hozzátették, hogy a törvényeknek megfelelően mielőbb fel akarják tárni, mi okozta a balesetet és kik azért a felelősek. Úgy tudni, halált okozó szakmai gondatlanság gyanúja ügyében nyomoznak.
A rendőrök ennek jegyében lefoglalják a repülőgép üzemeltetésével és karbantartásával, valamint a repülőtéri létesítmények üzemeltetésével kapcsolatos dokumentumokat és anyagokat
- számolt be a Reutersnek egy rendőrségi tisztviselő.
A reggeli rajtaütések azután történtek, hogy a hatóságokon egyre nagyobb a nyomás a baleset okainak megállapítására.
A vizsgálatot végző szakemberek már mindkét fekete dobozt kiemelték a repülőgép elszenesedett maradványaiból, és jelenleg a pilótafülke hangrögzítőjének adatainak dekódolásán dolgoznak. A repülőgép fedélzeti adatrögzítőjét azonban elemzésre az Egyesült Államokba szállítják, miután a helyi hatóságok közölték, hogy nem tudták kinyerni az adatokat a balesetben megsérült készülékből.
A kormány elrendelte Dél-Korea teljes légi közlekedésének sürgősségi biztonsági ellenőrzését, eközben az ország hat légitársasága által használt 101 Boeing 737-800-as repülőgépen külön, a futóművekre összpontosító ellenőrzéseket végeznek.
Az ország ideiglenes elnöke, Choi Sang-mok kijelentette, hogy azonnali intézkedéseket kell hozni, ha az ellenőrzések során bármilyen szabálytalanságot találnak a repülőgépekkel kapcsolatban.
A hatóságoknak egyelőre nem sikerült megállapítaniuk, hogy a gép futóműve miért hibásodott meg, a lehetséges okok között madárrajjal való ütközés és mechanikai hiba egyaránt szerepel.
Vizsgálják azt is, miért állt egy betonfal a kifutópálya végénél, a feltételezések szerint ugyanis az utasok akkor haltak meg, amikor a gép nagy sebességgel nekicsapódott a kerítésnek. A repülő ekkor lobbant lángra és tört szét.
Az áldozatok hozzátartozói szerdán látogathatták meg először a baleset óta a helyszínt. Több százan várták, hogy leróhassák kegyeletüket a közeli, az áldozatok tiszteletére felállított emlékoltárnál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni