A 2024 végén a Magyar Közlönyben kihirdetett jogszabály-módosítások jelentősen átalakították az érvényben lévő kiterjesztett gyártói felelősségre (EPR) és termékdíjra vonatkozó előírásokat.
A változás sokrétű, hiszen a mellett, hogy csökkenti a társaságok adminisztratív terheit, egyértelműsítette az EPR-rendszerhez kapcsolódó szankciók rendszerét, újraszabályozta a termékdíj és az EPR kapcsolatát is – írta a Deloitte Zrt. csütörtöki közleményében.
Felidézték, Magyarországon 2023. július 1-vel lépett életbe a kiterjesztett gyártói felelősség rendszere, az EPR. A hazai hulladékgazdálkodási rendszer új szabályozása a kezdetek óta kettős adminisztratív terhet rótt az érintettekre, mivel a termékdíj kötelezettségnek és az ahhoz kapcsolódó negyedéves bevallásoknak az EPR-rendszer bevezetése után is eleget kellett tenniük a társaságoknak. Egy 2024 decemberében kihirdetett törvénymódosítás ezt a kettősséget szüntette meg 2025. január elsejével, úgy, hogy a termékdíj alól kikerültek azok a termékek, melyek az EPR alá is tartoznak.
„Az év végi változások talán legfontosabb hozadéka, hogy a jogalkotó a hulladékgazdálkodási bírságról szóló kormányrendelet módosításával bevezette az EPR-díj fizetéséhez kapcsolódó szankciórendszert. Ennek jelentőségét az adja, hogy bár az EPR-díjra az adókhoz hasonló szabályok vonatkoznak, az nem adónak, hanem szolgáltatási díjnak minősül, így az adóeljárások során megszokott szankciók nem voltak erre vonatkoztathatók”
– jelezte Gábor Zoltán, a Deloitte adóosztályának partnere.
A tanácsadó cég kommünikéje emlékeztet, a módosított kormányrendelet értelmében, ha a gyártó az általa forgalomba hozott körforgásos termék mennyiségéről nem vagy tévesen szolgáltat adatot, akkor a bírság mértéke az EPR-díj hiány fele. Amennyiben a hiányt nem lehet anyagtípusra (például biológiailag lebomló műanyag vagy papír) vonatkozóan tételesen megállapítani, akkor az érintett csomagolásokra vonatkozó legmagasabb díjtétellel kell számolni.
„Az EPR-rendszer további változásait okozta és egyben számos könnyítést is hozott magával az EPR-rendelet szintén decemberben történt módosítása. Például a gyártók számára kedvező változás, hogy az egyes tárgynegyedévekre vonatkozó adatszolgáltatás módosítására egy hónappal hosszabb idő áll rendelkezésükre”
– jegyezte meg Kovács István, a Deloitte adóosztályának menedzsere.
Fontos változások jönnek a környezetvédelmi termékdíjban
Végre egy jó hír: jelentősen csökken jövő januártól a termékdíjköteles termékek köre. A változás összefügg az EPR-rendszerrel. Adószakértőhöz fordultunk, hogy értelmezzük a fontosabb változásokat a termékdíj törvényben, vetve egy pillantást az átmeneti szabályokra is. Bővebben.Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
