Elegáns bár nyílt az indiai Bangalore városában, nem akárhol: egy kórház harmadik emeletén. A hely a Diageo egyfajta tesztlaborjaként működik, itt kóstolhatják meg és értékelhetik az érdeklődők a piacra még került, vagyis tesztfázisban lévő italújdonságokat – számolt be a Bloomberg.
Az egyesült királyságbeli székhelyű Diageo a világ egyik legnagyobb szeszesital-gyártó vállalata.
A laboratórium segítségével értékeli azokat a termékeket, amelyeket aztán Indiában és potenciálisan az egész világban a gazdagabb közönség számára értékesíthet.
A Vydehi Orvostudományi Intézet és Kutatóközpont, vagyis egy kórház harmadik emeletén található koktéllaboratórium helyszínének kiválasztását két tény is indokolta. Az egyik, hogy a kórházaknak van engedélye nagy mennyiségű alkohol kezelésére, igaz, gyógyászati célra.
Másrészt
Indiában a Diageo a kereslet hatalmas megugrására számít: azzal kalkulálnak, hogy a következő öt évben százmillió új fogyasztót hódíthatnak meg az országban.
A cég Indiában lehetőséget lát saját márkák kiépítésére is. Ezért szakértő indiai kóstolók tesztelik a vállalat italkeverékeit. Emellett az úgymond civilek véleményét is kikérik az új ízekről.
A Diageo arra számít, hogy a Flavor Lab-ben készült italok a csúcskategóriás éttermekbe és bárokba is eljutnak majd.
A világ egyik piacvezető prémium alkoholos italgyártó és forgalmazó cégének portfóliójában egyébként olyan kiemelkedő márkák szerepelnek, mint a Johnnie Walker, Smirnoff, Baileys, Captain Morgan, Tanqueray és Guinness. Termékeik több mint 30 országban, 200 helyszínen készülnek. A Diageo Magyarországon csaknem két évtizede van jelen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!