A nyári tanítási szünetben, illetve a főiskolai, egyetemi vizsgák befejezését követően több diák is – a pihenés mellett – elmegy dolgozni rövidebb-hosszabb időre. Ugyan egyre többen vállalnak munkát egész évben a tanulás mellett, mégis a nyár tekinthető a csúcsszezonnak a diákmunka tekintetében.
2022-ben az Eurostat adatai szerint 39 ezer diák dolgozott Magyarországon a tanulás mellett, míg 2021-ben 36 ezren. A munkát vállaló diákok aránya így 5,4 százalékról 5,8-ra nőtt egy év alatt.
Kapcsolódó
Piaci várakozások szerint idén nyáron nagyjából 120 ezer tanuló dolgozik majd Magyarországon, ha csak néhány hetet is.
Európai viszonylatban egyébként Nyugat- és Észak-Európában nagyobb hagyománya van a diákok foglalkoztatásának, mint nálunk. 2022-es statisztikák szerint Hollandiában (73 százalék), Izlandon (66 százalék), Svájcban (64 százalék), Norvégiában (53 százalék és Dániában (52 százalék vállalt munkát tanulmányai mellett - szedte össze az adatokat Oeconomus Gazdasági Alapítvány.
Kelet-Közép-Európában kisebb arányban dolgoznak a diákok, bár kicsit emelkedett a számuk az elmúlt években. Lengyelországban 2022-ben a tanulók 13, Csehországban 8, Magyarországon 6, Szlovákiában 5, Romániában pedig mindössze 2 százaléka lépett be a munkapiacra. Vagyis ez jelentős tartalékot, kiaknázható munkaerőforrást jelenthet nem csak nálunk, de az egész térségben is.
Érdekesség, hogy tanulmányaik mellett a nők nagyobb arányban dolgoznak a 20-29 éves korosztályban, míg a 15-19 éveseknél közel azonos a diákmunkások aránya a nemek között az egész uniót tekintve.
Nézzük a zsebbe vágó kérdéseket is: mennyit lehet diákmunkával keresni?
Míg 2023-ban 1800 forint körül mozogtak az átlagos órabérek idehaza, addig 2024-ben az elmúlt hónapok tapasztalatai és a várakozások alapján ez 2000 forint fölé emelkedhet a gazdaságkutatók szerint.
A számolgatáshoz azt sem árt tudni, hogy a 25 év alattiak jövedelme adómentes az átlagbérig. Amennyiben ezt az összeget meghaladja a havi kereset, csak az átlagbért meghaladó összegre kell szja-t fizetni. Így tehát a legtöbb fiatal bruttó és nettó bére megegyezik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!