Donald Trump elnök rendeletet írt alá az Egyesült Államok részvételének megszüntetéséről az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, valamint tagságának megszüntetéséről az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetében (UNESCO).
A Fehér Házból közvetített eseményen az elnök aláírta az Egyesült Államok kilépéséről szóló rendeletet az ENSZ palesztin menekülteket segélyező és munkaközvetítő ügynökségéből (UNRWA) is. A szervezet az elmúlt évben a figyelem középpontjába került, miután nyilvánosságra került, hogy egyes munkavállalói részt vettek a Hamász 2023. október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadásában.
Donald Trump első elnökségének idején a mostanihoz hasonlóan megszüntette az amerikai részvételt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsban és az UNESCO-ban. A kulturális szervezetben 2023-ban újította meg az Egyesült Államok tagságát Joe Biden akkori amerikai elnök kormánya.
A rendeletek aláírását újságírók előtt
Trump azzal kommentálta, hogy az ENSZ-ben rengeteg lehetőség van, de nem él vele, valamint hozzátette, hogy a világszervezetet nem vezetik jól.
Az elnök azt is kijelentette, hogy az ENSZ működését jórészt az Egyesült Államok finanszírozza, így az amerikai részvételről hozott döntés következményei nagyon gyorsan érzékelhetők lesznek.
Trump előzőleg a WHO-ból is kiléptette az Egyesült Államokat, az Egészségügyi Világszervezet emiatt radikális megszorításokra kényszerült.
Az elnök ugyancsak rendeletet írt alá az Iránra gyakorolt nyomás legmagasabb szintre emeléséről. Ez utasítást tartalmaz az amerikai pénzügyminisztériumnak, hogy a legnagyobb gazdasági nyomást fejtse ki Iránra szankciók során keresztül, amelyek az iráni olajexportot veszik célba.
Donald Trump megjegyezte, hogy nincs más választása, és reményét fejezte ki, hogy a rendelkezésre álló eszközöket csak kis mértékben kell majd igénybe venni.
„Erősnek és határozottnak kell lenni Iránnal szemben" – mondta, de nem zárt ki egy megállapodást, és úgy vélte, az Egyesült Államok kialakíthat jó kapcsolatot is a teheráni vezetéssel. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Irán semmiképpen nem rendelkezhet nukleáris fegyverrel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló