Figyelmeztető jelentést küldött a szövetségi kormánynak az 1946-ban német bevándorlók leszármazottjaként született Donald Trump hatalmi szándékairól a Németországban állomásozó amerikai nagykövet, a bizalmas dokumentumot a hétvégén hozták nyilvánosságra legnagyobb nyugati partnerünknél.
A botrányszagú elemzésben Andreas Michaelis kertelés nélkül megállapítja: az új elnök hétfői hivatalba lépése után alapvető átalakulás jöhet az USA politikai rendszerében, mert
Trump célja a „hatalmi erő maximális koncentrációja”,
a Kongresszus és az államok rovására.
Szerinte Trump második hivatali ideje az "alkotmányos rend újrafogalmazásával" jár Amerikában, ami
hatalmas zavart hoz magával, és ez kihat majd az európai kapcsolatokra is.
Borulhat a fékek és ellensúlyok rendszere
A Reutersnek kiszivárogtatott, néhány napja keltezett dokumentum úgy fogalmaz, hogy Trump a „maximális rendbontás” programját követi.
Ez a nagykövet szerint azt jelenti, hogy az alapvető demokratikus elvek és az Egyesült Államokbeli hatalmi ágak szétválasztásának rendszere, azaz a fékek és ellensúlyok a jövőben jelentősen sérülhetnek.
A Trump-kormányzat megfoszthatja függetlenségüktől a törvényhozást, a rendfenntartó szerveket és a médiát,
visszaélne velük, és „társkormányzati hatalmat” ad a nagy technológiai cégeknek – idézi a Frankfurter Allgemeine Zeitung a nagykövet jelentését.
A Reuters szerint ezt alátámasztja, hogy Trump és milliárdos tanácsadója, Elon Musk máris felléptek a kritikusok és a népszerűtlen médiacégek ellen.
Az egyiknél pert indítanak, büntetőeljárással és engedélyek visszavonásával fenyegetnek, a másiknál algoritmusokat manipulálnak és fiókokat blokkolnak – írja a Berliner Zeitung.
Politikai eszköz a bűnüldözés, a katonákat is bevethetik
Michaelis nagykövet szerint a belpolitikai viszályokban központi szerepe lesz annak, hogy
Trump a hatalma alá vonja az amerikai igazságszolgáltatást,
különösen a Legfelsőbb Bíróságot, míg például a tömeges kitoloncolásokban, a megtorlásokban és a jogi sérthetetlenség biztosításában az Igazságügyi Minisztérium és az FBI felett gyakorolt politikai ellenőrzés lesz az új elnök fő eszköze.
Szerinte a bűnüldözés politikai eszközzé válik Amerikában, a szigor jegyében pedig
a katonaságot is bevethetik a rendészeti feladatokra, például a „felkelések” vagy „inváziók” leverésére.
Emellett a jelentés szerint az is várható, hogy
az elnök vészhelyzeti szabályozást vezet be
annak érdekében, hogy uralja az USA-ban hagyományosan kiterjedt hatáskörrel rendelkező államokkal való konfliktusokat.
Kezét tördeli a külügy, érik a diplomáciai botrány
A német sajtó szerint félő, hogy a két ország között botrányt idéz elő a szókimondó elemzés, pedig a világ leghatalmasabb politikusává előlépő, republikánus vezető megválasztása óta az Olaf Scholz vezette német kormány kínosan ügyel arra, hogy visszatartsa magát a közvetlen, nyilvános kritikáktól.
A Reuters szerint Trump csapata nem reagált azonnal a nagykövet belső figyelmeztetésére, amelyre a német Külügyminisztérium szombaton közölte, hogy nem kommentálja az abban foglaltakat.
A Welt szerint ugyanakkor valószínű, hogy súlyos következményei lesznek a külügyminiszternek címzett, bizalmas írásnak, és nem csak a feladóra nézve.
Az USA Németország egyik legfontosabb szövetségese,
az amerikai lakosság pedig Trumpra szavazott egy demokratikus választáson – fogalmaz közleményében a Külügyminisztérium, hozzátéve: Németország és Európa érdekében továbbra is szorosan együttműködnek az új amerikai kormányzattal is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Rábólintott Putyin: jöhet a tengeri tűzszünet, de engedni kell a szankciókból

Vége lehet a nagy Trump-zuhanásnak, egyelőre

Satufékkel fordult vissza a repülő, fontos dolgot hagyott otthon a pilóta
