Donald Trump 500 milliárd dolláros „visszafizetésre” vonatkozó elvárása Ukrajnától messze túlmutat az ország ásványkincsei feletti amerikai ellenőrzésen. Az elnök követelései az ukrán GDP nagyobb részét tennék ki, mint amit Németországnak az I. világháború utáni versailles-i békében kiszabott jóvátételek jelentettek - mutat rá cikkében a Telegraph.
A portál tudomása szerint Donald Trump kormánya a katonai segítségért cserébe egy ritka földfémekről szóló megállapodást terjesztett Ukrajna elé - olyan feltételeket támasztva, amelyeket általában a háborúban legyőzött agresszor államoknak szabnak meg.
A megállapodás feltételei messze meghaladják azokat, amelyeket a második világháború után Németországra és Japánra róttak ki
- állapítják meg elemzésükben. Úgy vélik: a Volodimir Zelenszkij irodájában egy hete landolt szerződés feltételei
Ukrajna amerikai gazdasági gyarmatosítását jelentik, a jogi örökkévalóságig.
Olyan jóvátételi terheket írnak elő, amelyeket lehetetlen teljesíteni.
Információik szerint a megállapodás kiterjedne az „Ukrajna erőforrásaihoz kapcsolódó gazdasági értékre”, beleértve az ásványkincseket, olaj- és gázföldeket, bizonyos kikötőket, és egyéb infrastruktúrát. A feltételek között szerepel, hogy az USA megkapná a ritkaföldfémek kitermeléséből származó bevételek 50 százalékát, valamint „minden új, harmadik félnek kiadott vásárlási engedély” értékének 50 százalékát.
A megállapodás tudomásuk szerint azt is kimondja, hogy „minden jövőbeli engedély esetében az Egyesült Államoknak elővásárlási joga lesz az exportálható ásványi anyagok megvásárlására”. Washington ezzel szinte teljes ellenőrzést szerezne Ukrajna nyersanyaggazdaságának nagy része felett.
A Telegraph-hoz eljutott tervezetet szerint mindemellett az Egyesült Államoknak és Ukrajnának közös befektetési alapot kell létrehoznia annak biztosítására, hogy „a konfliktusban részt vevő ellenséges felek ne részesüljenek Ukrajna újjáépítéséből”.
Volodimir Zelenszkij elnök szeptemberben maga vetette fel az ötletet, hogy az USA közvetlen részesedést kapjon Ukrajna ritkaföldfém- és kritikus ásványkincseiből, remélve, hogy ezzel elsimítja az utat a további fegyverszállítások előtt. Ám valószínűleg nem számított arra, hogy a háborúban legyőzött agresszor államokra általában kiszabott feltételekkel kell szembesülnie. Nem véletlen, hogy Kijevben komoly aggodalommal fogadták az amerikai terveket.
Összehasonlításképpen:
a Németországra az 1919-es versailles-i szerződésben kiszabott jóvátétel 132 milliárd arany márka (mai értéken számolva mintegy 269 milliárd dollár) volt, amit később csökkentettek. Ukrajna esetében ez az összeg 500 milliárd dollár.
A Trump által javasolt megállapodás nem tartalmaz semmilyen pénzügyi támogatást Ukrajnának, csak olyan korlátozásokat és követeléseket támaszt, amelyek akadályozhatják az ország gazdasági fejlődését - állapítja meg a Telegraph.
Zelenszkij egyelőre a biztonsági garanciák hiányára hivatkozva visszautasította a J.D. Vance alelnökkel való tárgyalásán a megállapodás aláírását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Már el is költötte a pénzét máshol a dubaji befektető

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban
