Az erdészeti társaság múlt hét szerda óta leállította a Gemenci Állami Erdei Vasút közlekedését, zárva tart a pörbölyi Ökoturisztikai Központ is, miután az árvíz bekerítette a vadakat.
Sipos Lajos, Pörböly polgármestere a Teol érdeklődésére elmondta, hogy folyamatosan etetik a körbezárt területen lévő vadakat a gátakon kívül. Keselyűstől Bátáig tart a bekerített terület. Sajnos az 55-ös főútra kiszorult vadak közül több is elpusztult. Ennek mértékét csak az árvíz levonulása után tudják majd vadszámlálással felmérni.
Kapcsolódó
A polgármester szerint a tetőzés után még legalább két hét mire a vadak megfelelően védett helyeket találnak maguknak.
A szakembereken kívül senki ne menjen
A Gemenc Zrt. védekezésben részt vevő kollégája készítette hétfőn az alábbi felvételt a Veránka-szigeten.
„Jól látszik, hogy a gímszarvasok nagyon félénkek és óvatosak, ezért kell biztosítani a vad nyugalmát ahhoz, hogy sikeres legyen a menekülésük és védett, száraz területet találjanak, ahol egyben élelem is elérhető a számunkra. Ha megijednek, visszaugorhatnak a vízbe, ahol kimerülnek és elpusztulnak. Ezért kérjük, hogy a szakembereken kívül most senki ne menjen be Európa egyik legnagyobb összefüggő ártéri erdejébe” – hívták fel rá a figyelmet Facebook oldalukon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót