Bármerre néztünk a virtuális térben, a Temuval találtuk szembe magunkat, agresszív ügyfélszerző kampányaival a PDD Holdings e-kereskedelmi vállalat érdekeltségébe tartozó online piactér hónapokon át befolyásolta hirdetéseivel a webes jelenlétünket. Ehhez képest – ahogy arra az Economx már rávilágított – az utóbbi időszakban eltűntek az akciós ajánlatok, a reklámok, legalábbis drasztikusan visszaesett a számuk akár a Google-t, akár a Meta felületeit vesszük alapul, mindenekelőtt a Facebookot, az Instagramot.
GVH: vizsgálati szakaszban az eljárás
Ugyanígy a Temu honlapján is megszűntek a sürgető üzenetek, mint például: „már csak 4 maradt”; „majdnem elfogyott”; „megvásárolva egy perccel ezelőtt”; „Siessen! Több, mint x személy helyezte a kosarába ezt terméket!”; „Keresett! X eladva az utolsó 24 órában”; vagy éppen „A közelmúltban x-en értékelték 5 csillaggal”.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy a hazai tapasztalatok összefüggésben állhatnak-e azzal, hogy Magyarországon már eljárás alá vonták a Temu európai működtetőjét, amely a kontinensen azért felel, hogy a brand égsze alatt erősen leértékelt árukat értékesítsen, amelyeket többnyire Kínából közvetlenül szállítanak a fogyasztóknak.
Vizsgálati szakaszban van a Whaleco Technology Limiteddel szemben március 13-án indított versenyfelügyeleti eljárás
– közölték az Economx érdeklődésére a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH).
Felhívták a figyelmet, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak a kimondását, hogy a vállalkozás a vélelmezett jogsértéseket elkövette. „Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. A vizsgálat lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható” – tették hozzá.
Felülvizsgálhatta kereskedelmi gyakorlatát a Temu
Ugyanakkor a GVH-nál kiemelték: a nemzeti versenyhatóság minden esetben üdvözli és a fogyasztók, valamint a tiszta piaci verseny szempontjából előremutatónak tartja, ha egy eljárás alá vont vállalkozás a hivatal eljárásának megindítását követően felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát. „Természetesen mindez, a jelenlegi vizsgálati szakban nem befolyásolja a GVH tényfeltárási kötelezettségét” – nyomatékosították lapunk megkeresésére.
Korai lenne azonban arról beszélni, hogy ezzel máris fordulat állt be a modernkori e-kereskedelmi trendekbe. Ne feledjük, a távol-keleti webáruházak nemcsak az európai, hanem az észak-amerikai versenytársaikat is legyorsulják, akkora a lendületük.
A Temu pedig nem pusztán felszállt a kínai webshopos vonatra az AliExpress, a Wish és a Shein mögé, hanem annak rögtön az elementrális erejű mozdonya lett. A globális törekvéseknek ad nyomatékot az is, hogy a Kínán kívüli piacait bostoni központból irányítja a vállalat.
Nézzük a számokat!
Éppen a cikkünk publikálása előtt futottak be a GKID legfrissebb, lakossági kutatások alapján publikálható számai: ezek alapján
2024 áprilisára a Temu 1 millió fős bázist épített Magyarországon, ezzel 25,6 százalékos súllyal bír a hazai online vásárlókon belül.
Viszonyításképp tavaly ősszel még jóval szerényebbek voltak ezek a számok, szeptemberben 7500, októberben 20 ezer, novemberben 50 ezer vásárlója volt hazánkból a platformnak. A tél már jóval erősebb volt, a karácsonyi bevásárlási szezonra fordulva 4,6 százalékos arányt képviselt a 180 ezer hazai vevő.
Januárban, februárban, illetve márciusban sorrendben 330, 700, illetve 850 ezer vásárlóról beszélhettünk Magyarország vonatkozásában, ezzel együtt pedig a hazai online vásárlókon belül is kilőtt az arány: 8,5, 18, majd 21,8 százalékra. Ez alapján a nagy fordulat januárról februárra következett be a kampányban.
Brutális számok az anyacégtől
A Temu anyacége, a PDD valóban jó erőben van: a tavalyi negyedok negyedévben 88,88 milliárd kínai jüanos (12,5 milliárd amerikai dolláros) árbevételt ért el, ami 123 százalékkal (!) múlta felül a 2022 október-decemberi bázist. Mivel az elemzők „csak” 79,2 milliárd jüanos forgalmat (dollárban 11,1 milliárdot) vártak, a részvényárfolyam is megugrott 17 százalékkal a tőzsdén.
Zöldhasúban kifejezve, a múlt év egésze 34,8 milliárdot hozott a konyhára a PDD-nek a bevételi soron, 90 százalékkal felülmúlva az egy évvel korábbit. Ebből 19 milliárd dollárt az online marketing és egyéb szolgáltatások képviseltek, 13,2 milliárdot pedig a tranzakciós szolgáltatások.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!