Az egészségügyi szektor döntéshozóinak nagy része (95 százaléka) a bevételek növekedésére számít 2024-ben, ugyanakkor olyan, más ágazatokban domináns trendek, mint az ESG (az Environmental (környezeti), Social (társadalmi) és Governance (irányítási) vagyis a zöld pénzügyek, és az AI (mesterséges intelligencia) egyelőre nem szerepelnek a prioritási lista élén – derül ki a DLA Piper által publikált globális riportból.
A DLA Piper Hungary szakértői jogi és pénzügyi szempontból azonosították az egészségipar fejlődésének mozgatórugóit, valamint aktuális kihívásait a Life Sciences Index 2024 felmérés alapján.
Kapcsolódó
A riport alapján a válaszadók mintegy kétharmada 5-20 százalékos növekedést prognosztizál, jelentős innovációval és beruházásokkal.
Az innováció és a növekedés felé elsősorban a portfólióbővítést látják a követendő útnak a földrajzi terjeszkedéssel szemben, emellett meglátásuk szerint az AI nagyobb mértékű alkalmazása az üzleti értékláncokban segíteni fogja a digitális átalakulást, ezzel szintén hozzájárulva az ágazat növekedéséhez.
A szektort befektetői szempontok alapján a döntéshozók 70 százaléka tartja vonzónak. A válaszok szerint a legvonzóbb piacnak az Egyesült Államok tekinthető, amelyet az Európai Unió és Kína követ holtversenyben.
„Az innovációra és az iparág növekedésére az árképzési és visszatérítési folyamatok gyakorolják a legnagyobb hatást, pozitív és negatív értelemben egyaránt. Ugyanakkor a klinikai vizsgálatokra vonatkozó előírásokat, valamint az adatvédelemre és a kiberbiztonságra vonatkozó szabályozást inkább akadályozó, mint ösztönző tényezőnek tartják a válaszadók” – mondta Papp Gábor, a DLA Piper Hungary Life Sciences csoportjának társvezetője.
A tranzakciók száma is nőhet
Az egészségügyi ágazatot érintő tranzakciókat tekintve, az elmúlt évek hullámvölgyeit követően ezúttal optimisták a döntéshozók: a válaszadók közel fele (49 százaléka) a tranzakciók számának növekedésére számít. Ezt az a trend is segíti, miszerint a kisebb szereplők nehezen jutnak tőkéhez, ezzel lehetőséget teremtve a nagyobb szereplők számára a kedvezőbb áron történő felvásárlásra.
Az egészségügyi szektoron belül a biopharma jár élen a tranzakciók terén, mind volumen, mind érték tekintetében, a tranzakciók típusát tekintve pedig a stratégiai együttműködések a legjellemzőbbek a vállalatok között.
„Az európai és azon belül a közép-kelet európai régiós trend is növekedést mutat az egészségipari tranzakciók számának tekintetében. Egyrészt az elkövetkező két évben várható a magántőke társaságok (Private Equity) egészségügyi befektetéseikből való kilépési hulláma, mivel a 2017-2019 közötti időszakban létrehozott befektetési alapjaik a lejárati idejük végéhez közelednek. Másrészt a jegybank alapkamatok csökkenése is valószínűsíthető, ami segíti a tranzakciók finanszírozását” – tette hozzá Herodek Róbert, a DLA Piper Business Advisory szenior igazgatója.
Egyelőre nincs fókuszban az ESG és az AI
Az egészségügyi szektorban tevékenykedő vállalatok működési engedélye szempontjából is elengedhetetlen az ESG szempontok üzleti tevékenységbe történő beágyazása, amelynek tükrében különösen meglepő, hogy a válaszadók csupán 13 százaléka szerint élvez jelenleg prioritást a fenntarthatóság és az ESG a vállalata életében.
Az AI és a gépi tanulás terén jelentős fejlődés tapasztalható, azonban jelenleg a válaszadók alig több mint egyharmada tekinti csak stratégiai prioritásként az mesterséges intelligenciát és az gép tanulás alkalmazását. Megfelelő infrastruktúra hiányában nem képesek maximalizálni az előnyöket, így az AI használata még várat magára, illetve klinikai környezetben kiemelkedő fontosságú a biztonság és a pontosság, amely kapcsán az AI vonatkozásában egyelőre szkeptikusak a válaszadók. Az AI alkalmazása kapcsán a megkérdezettek a legnagyobb növekedési potenciált a betegek szűrésének és diagnosztizálásának területén látják, amelyet a kutatás-fejlesztés követ.
A jövőt illetően a válaszadók többsége egyetértett abban, hogy tíz éven belül a gyógyszeripari és orvostechnológiai megoldások fejlesztői kulcsfontosságú szerepet játszanak majd a betegek ellátásában. Ezek a vállalatok várhatóan holisztikus szemlélettel kínálnak majd szolgáltatási csomagokat és eszközöket: az alkalmazások fejlesztésétől a betegtámogató programok létrehozásán át, a betegek diagnosztikai és terápiás útját támogató, személyre szabott programokig.
A kutatásról
A riport összeállításához a NewtonX a DLA Piper megbízásából globálisan 200 döntéshozót (vezetőt) kérdezett meg 100 vezető biogyógyszerészeti és a 100 vezető orvostechnológiai vállalatból.Az AI SUMMIT két napra campusszá alakítja a Városligetet
Az AI Summit BUDAPEST rendezvénysorozat egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai és a nemzetközi szakértők és érdeklődők számára, hogy valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, hogy felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait. Magyarország vezető digitális média cége, az Indamedia, 2023-ban rendezte meg, elsőként hazánkban, az AI Summit-ot, a konferenciát, amely csak és kizárólag a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre fókuszált. A tavalyi rendezvény kimagasló sikere alapján biztosak vagyunk abban, hogy az AI Summit a kelet-közép-európai régió legfontosabb és legmeghatározóbb AI és innovációs eseménye lesz 2024-ben is.
Találkozunk 2024. szeptember 9-én és 10-én a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. Részletek és jegyvásárlás az alábbi linken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!