Pénteken jelentik be, hogy mikortól kezdve nem kell vízum Románia állampolgárainak a beutazáshoz. Az egyezmény értelmében a román állampolgárok turisztikai vagy üzleti céllal utazhatnak majd vízum nélkül a tengerentúlra, és legfeljebb 90 napig tartózkodhatnak ott – írta meg az Index Románia washingtoni nagykövetségnek közleménye alapján.

Ebben az áll, hogy Alejandro Mayorkas amerikai belügyminiszter és Andrei Muraru washingtoni nagykövet pénteken találkoznak, hogy aláírják az erről szóló formális megállapodást.

Jelenleg az Európai Unión belül kizárólag három olyan ország van – Ciprus, Románia és Bulgária –, melyek állampolgárainak még mindig vízumot kell kérniük az Egyesült Államokba való beutazáshoz – írja az Euractiv. Az amerikai állampolgároknak eközben egyetlen uniós országba sem kell vízumot kérniük, és az Európai Bizottság már egy ideje dolgozik azon, hogy elérjék az egyenlőséget, reciprocitást az amerikaiakkal a vízummentesség területén.

A románok a megállapodás értelmében az  Egyesült Államok Visa Waiver nevű programjához csatlakoznak, amelynek Románia lesz a 43. tagja.

Ez lényegében egy biztonsági partnerség az amerikaiak és a többi ország közt, amelynek célja a terrorizmus és a nemzetközi bűnözés elleni küzdelem, miközben támogatják a kereskedelmet, a turizmust és az üzleti utazásokat.

A programban való részvétellel a román állampolgárok online regisztrálhatnak az utazási engedélyért, amely 21 dollárba kerül, és két évig érvényes. A csatlakozás után azonban a románoknak nem kell többé az amerikai konzulátuson külön interjúkon részt venniük a beutazás előtt, így az eljárás sokkal kevésbé lesz költséges és időigényes.

Az Egyesült Államok még 2023-ban jelentette be, hogy Magyarországgal szemben szigorítják a beutazási feltételeket ugyanebben a programban. Magyarország a szigorítással együtt továbbra is a program tagja maradt.

Az Egyesült Államok Nagykövetsége akkor honlapján ezt írta:

Magyarország Kormánya az egyszerűsített honosítási eljárás során 2011 és 2020 között csaknem egymillió embernek adott magyar állampolgárságot anélkül, hogy megfelelő biztonsági intézkedéseket hoztak volna a személyazonosság igazolására. Tekintettel arra, hogy Magyarország kormánya úgy döntött, hogy nem kezeli teljes mértékben az egyszerűsített honosítási eljárás korábbi végrehajtása miatt keletkezett biztonsági réseket, módosult a vízummentességi program (VWP) igénybevételére vonatkozó eljárások valamennyi magyar útlevéllel rendelkező számára.

Két évről egy évre csökkent az elektronikus utazási engedélyezési rendszer (ESTA) érvényességi ideje a magyar útlevéllel rendelkezők számára. Ezenkívül a magyar útlevéllel rendelkezők számára az ESTA érvényessége egyszeri használatra korlátozódott.