2025. január 1-jétől a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) látja el az élelmiszer-kereskedelem tekintetében az élelmiszer-minőség és élelmiszer-biztonság felügyeletével kapcsolatos hatósági feladatokat, részt vesz a szakterületét érintő élelmiszerlánc-események felderítésében, kezelésében, esetleges megelőzésében. Ennek keretében közzéteszi az élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő termékek esetében a vállalkozások által kezdeményezett, fogyasztókat érintő termékvisszahívásokat. Az NKFH a magyar családok védelme érdekében határozottan fellép minden élelmiszer-biztonsági veszély esetén, és együttműködésre szólítja fel a vállalkozásokat.
Amennyiben egy élelmiszer-vállalkozásnak tudomására jut, hogy az általa forgalmazott termék kockázatot jelenthet a fogyasztóra nézve, haladéktalanul gondoskodnia kell az érintett termék forgalomból történő kivonásáról és a fogyasztóktól történő visszahívásáról. A visszahívás tényét 2025. január 1-jétől a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) részére köteles bejelenteni.
Az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyors vészjelző rendszere (RASFF) egy olyan információs hálózat, amelyen keresztül az EU tagállamok és más érintett országok gyorsan és hatékonyan cserélhetnek információt olyan kockázatokról, amelyek az emberi egészségre közvetve vagy közvetlenül jelenthetnek veszélyt. A veszély többek között lehet mikrobiológiai eredetű (pl. Salmonella), vagy adódhat valamilyen idegen anyag (pl. fém) jelenlétéből.
Az illetékes tagállami hatóság – így a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság is – a beérkezett bejelentéseket haladéktalanul kivizsgálja, felveszi a kapcsolatot az érintett hazai forgalmazóval, így a lehető leggyorsabban megtörténhet a veszélyes élelmiszer forgalomból történő kivonása és a fogyasztóktól történő visszahívása.
Pintér István, az NKFH elnöke kiemelte, hogy „egyik legfontosabb kormányzati feladatunk és célkitűzésünk a riasztási rendszeren érkező bejelentések azonnali kezelése. Haladéktalanul felvesszük minden esetben a kapcsolatot az érintett vállalkozással a termék visszahívása érdekében, a termékvisszahívásról a fogyasztókat honlapunkon és közlemény formájában is tájékoztatjuk, ezzel is védve a magyar családok egészségét és életét.”
Vámriasztás: 8 ezer termék volt tavaly veszélyes, 3 ezret meg is kellett semmisíteni
2024-ben összesen 260 vámriasztás érkezett a fogyasztóvédelemért felelős minisztérium piacfelügyeleti szakterületéhez, amely több mint 300 ezer terméket érintett. Ebből 60 ezer termék forgalomba hozatalát tiltották meg többnyire jelölési és/vagy dokumentációs hiányosságok miatt. Több mint 8 ezer termék veszélyesnek bizonyult laboratóriumi vizsgálatok alapján, 3 ezer fulladásveszélyes plüssjátékot pedig meg kellett semmisítnei. Erről itt olvashat többet >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni