Elon Musk úgy fogalmazott, morálisan helytelen a távmunka és az embereknek
le kell szállniuk az istenverte erkölcsi lóról az otthoni munkával.
A milliárdos a CNBC-nek adott interjújában azt mondta, tavaly nyáron ultimátumot adott a Tesla dolgozóinak, vagy visszatérnek az irodába legalább heti 40 órára, vagy mondjanak fel. Néhány héttel később pedig már azt is nyomon követte, hogy mikor léptek be az alkalmazottak az irodába.
Musk a Twitter alkalmazottaival is ezt tette, nem sokkal azután, hogy átvette a céget.
Elon Musk az erős szavakat azért intézte a távmunkában dolgozókhoz, mert nem tudja elfogadni, hogy mások ezt nem tehetik meg, mint például a gyári munkások
A Tesla vezérigazgatója hozzátette, hogy szerinte van néhány kivétel és nem várja el a dolgozóktól, hogy ugyanannyi munkát végezzenek, mint ő, „csak 40 órát töltsenek bent” az irodában, kevesebb mint öt hivatali napon belül.
Musk annak az egyenlőtlenségnek adott hangot, hogy a járvány kezdetekor a Tesla megadta a távmunka lehetőségét az irodai dolgozóknak, de a gyári munkásoknak továbbra is be kellett jönniük a műszakba.
Sokan felmondanak, ha nem kapnak home office-t
A munkavállalók legalább felének létfontosságú a rugalmas munkaidő egy felmérés szerint. A munka jövője egyre inkább az infokommunikációs megoldásoktól, például a nagy sebességű, világszerte elérhető mobilkapcsolatoktól függ. Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Milliárdok tűntek el, börtön vár a volt kormányfőre
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet