Az orosz olaj és földgáz évtizedek óta fontos szerepet játszott Európa energiaellátásában. Miután a legegyszerűbben csővezetéken szállíthatók ezek az energiahordozók, a földrajzi helyzetből logikusan következett, hogy az üzlet mindkét oldal számára előnyös: Oroszország nagy mennyiségben és viszonylag olcsón tudta szállítani az energiahordozókat, az európai országok számára pedig kényelmes volt így az ellátás.

Rászoktatás és sarokba szorítás

A 2014-es krími és kelet-ukrajnai események után már felmerült, hogy veszélyes lehet a túlzott orosz függőség, de végül senki nem változtatott ezen, abban bízva, hogy Oroszországnak ez túl jó üzlet ahhoz, hogy megbolygassa. Ráadásul a gáz ára még csökkent is, és ez Pletser Tamás, az Erste elemzője szerint nem volt véletlen: a gáz egy része ugyan hosszútávú szerződések alapján érkezett, de emellett a Gazprom az azonnali piacon túlkínálatot alakított ki, hogy Európa minél többet vásároljon tőle, így a lehető legnagyobb mértékben függővé váljon. Így az európai fogyasztásban az orosz gáz szerepe 30-ról 42 százalékra emelkedett.

2021 őszén aztán gyanús áremelkedés indult az európai gázpiacon, aminek senki nem tudta az okát. Mint kiderült, ez már tudatos orosz lépés volt: Európában hiányt akartak előidézni, hogy felverjék az árat, mire megindítják az Ukrajna elleni támadást. A Gazprom egyrészt nem töltötte fel németországi tárolóit, másrészt az elemző szerint Oroszország hirtelen visszafogta a kínálatot az azonnali piacon. Az addig 20 euró alatti megawattóránkénti ár fel is szaladt 100 euró fölé.

Villámháborús kudarc

Ilyen körülmények között indult meg egy éve a háború, és Európa és az Egyesült Államok rögtön szankciókkal sújtotta Oroszországot, de eleinte nem emelkedett tovább a gázár: 80 és 100 euró között mozgott egész júniusig. Az olaj ára viszont épp a háború kitörésekor robbant fel: a Brent típus 90-ről 140 dollárig ugrott fel pár hét alatt, ezzel azonban el is érte csúcspontját.

A háború megindítása után 2-3 hónappal nyilvánvalóvá vált, hogy Oroszország nem tud gyors győzelmet aratni: nem tud kormányváltást elérni Ukrajnában, nem tudja Kijevet elfoglalni, sőt, hatalmas veszteségeket szenvedett, ezért ki is vonult Ukrajna északi részéről, és azóta is az ország déli és keleti szélének megszerzésére törekszik.

Gázháború

Ezzel egyidőben viszont megindította az Európa elleni gázháborút, először azzal, hogy rubelben fizetést kért, amit az országok egy része megtagadott, majd effektíve is fékezte a gázszállítást, szankciós műszaki okokra hivatkozva. A cél nyilvánvalóan az volt, hogy Európában olyan súlyos gázhiány alakuljon ki, hogy a most véget érő tél kibírhatatlan legyen, és Európa egyszerűen megadja magát, és inkább kivonuljon Ukrajna támogatása mögül, hogy újra kapjon orosz gázt.

Eleinte volt is ijedelem, megindult a felkészülés a gázhiányból adódó többfokozatú leállásra, de a megadás fel sem merült. Ehelyett a kontinens országainak nagy része más forrást kezdett keresni, és meg is találta: a norvég kitermelés növelése mellett a legnagyobb mértékben a tengeren szállított cseppfolyósított gáz szerepe nőtt meg. Az ár egyidejűleg kilőtt: a csúcsot augusztus végén 350 eurón érte el.

Teljes fordulat, normalizálódó gázár

Ez az amerikai tőzsdei gázár sokszorosa volt, és nem véletlenül: az európai vevők olyan magas árat kínáltak az amerikai LNG-ért, hogy az eladóknak megérte felmondani ázsiai hosszútávú szerződéseiket, és szinte minden tételt Európába szállítani. Egyúttal gőzerővel ki kellett építeni a cseppfolyós gáz visszafejtésére alkalmas terminálokat és a hozzájuk vezető csővezetékeket, így eleinte a vásárolt mennyiség átvételének gátat szabott az infrastruktúra hiánya.

Szeptembertől Európa már alig vásárolt orosz olajat: az importarány 42-ről 7 százalékra csökkent. A tározók feltöltése viszont mégis zajlott az egyre nagyobb arányú LNG-vásárlások által, egyúttal megindult a takarékosság is az egész kontinensen: a fogyasztás 15-20 százalékkal visszaesett a korábbi évek hasonló időszakaival összehasonlítva. Az ár szeptembertől esni kezdett, majd a folyamat fel is gyorsult: az idei év elején 100 euró alá került, mostanra pedig 50 euró alá esett az ár.

Európa gázellátásának szerkezete mára teljesen átalakult: az Európai Unió és Nagy-Britannia ellátásában az orosz gáz aránya 42-ről 7 százalékra csökkent, az LNG aránya megközelítette a 40 százalékot, a norvég gáz aránya 30 százalék, az országcsoport saját kitermelése 17 százalék, a nem orosz, de csővezetéken érkező gáz aránya 11 százalék, végül az orosz gázé 7 százalék. Oroszország elveszítette európai piacainak nagy részét, ugyanakkor más vásárlók csak részben kötik le az így megmaradt orosz exportkapacitást.

Fordulat az olajimportban is

Az olaj esetében is gyökeres átalakulás következett be: sok európai ország függetlenedni akart az orosz olajtól, ráadásul a szankciók kiterjednek a tengeri úton szállított orosz olajra is, így már csak néhány ország vásárol a vezetékes orosz olajból, köztük Szlovákia és Magyarország. Míg korábban az orosz olajexport fele Európába irányult, addig mostanra a földgázhoz hasonlóan töredékére esett az arány, a felszabadult mennyiség jelentős részét India és Kína vásárolja meg. A szankciók miatt azonban a mélybe zuhant az orosz olaj ára: míg a Brent 80 dolláron áll, az orosz Urals típus 45-50 dolláron vásárolható.

Hazai helyzet

Magyarország esetében ugyanakkor alig történt változás: mind az olaj, mind a gáz esetében továbbra is döntő az orosz import jelentősége. A gáz importárát pontosan nem tudjuk, csak azt, hogy nagyjából a mértékadó európai tőzsdei árat követi, az orosz olajat ugyanakkor a világpiaci (Brent típus) árhoz képest nagy diszkonttal vesszük, a különbözet pedig különadó formájában a költségvetésbe kerül.