Észak-Korea csütörtökön megnyitotta a külföldi turisták előtt az orosz és a kínai határához egyaránt közeli Raszon városát – jelentette több kínai és egy spanyol utazásszervező cégre hivatkozva az AFP francia hírügynökség.
A pekingi székhelyű Koryo Tours utazási iroda honlapját idézve ugyanakkor hozzátették, hogy az ország többi része egyelőre még zárva marad a külföldi turisták számára. Az iroda azt is közölte, egyelőre nincsenek információi arról, hogy milyen jellegű utazásokat lehet majd szervezni, és arról sem, hogy milyen nagyságrendben engednek majd be turistákat a városba.
Raszon és környéke korábban arról vált ismertté, hogy
1991-ben ezt a területet minősítette elsőként speciális gazdasági térséggé az észak-koreai kormány, ahol azóta is elsőként ültetik át a gyakorlatba és tesztelik az új gazdaságpolitikai elképzeléseket.
Az észak-koreai vezetés 2020 elején, a koronavírus-járvány megfékezése érdekében döntött úgy, hogy lezárja az országot a külföldi turizmus előtt. A döntés egyik célja az volt, hogy megakadályozzák a Kínában dolgozó és esetleg már megfertőződött észak-koreai állampolgárok hazatérését.
A járvány elmúltával a kínai-észak-koreai gazdasági kapcsolatok fellendültek, és tavaly már az orosz turistáknak is újra engedélyezték az országba való beutazást.
Az Észak-Koreába irányuló külföldi turizmus azonban már a koronavírus-járvány előtt is korlátozott volt: a beutazók repülőgéppel vagy Kínán keresztül vonattal érkeztek az országba, és a külföldi turisták döntő többsége az utazásszervezők adatai szerint kínai turista volt;
mindössze 5 ezer nyugati turista jutott be az országba évente.
A pandémia előtti rekordévnek 2019 bizonyult, amikor mintegy 300 ezer ember érkezett Észak-Koreába, ami a szakértők szerint 90 és 150 millió dollár közötti bevételt hozhatott az országnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Vesztegzár alatt a Balaton, elszigetelik a legelőket

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni
