Az Egyesült Államok és az Európai Unió hasonló kihívásokkal szembesült az elmúlt néhány évtizedben, a pénzügyi összeomlás és a Covid-világjárvány gazdasági pusztítást végzett, és évekbe telhet a kilábalás.

De kettőjük közül Amerika találta meg a módját annak, hogy előretörjön. Ami a jólétet teremtő dolgokat – a tudományt, az innovációt, vagy akár a magasabb születési arányt – illeti, az Egyesült Államok a legtöbb mutatóban megelőzi Európát.

Az EU ezen próbál változtatni. Fel is kérték az Európai Központi Bank volt vezérigazgatóját, Mario Draghit, hogy készítsen jelentést mind arról, ami rossz, és mindenről, amit ez ellen tenni kell. Egy évvel és 400 oldallal később egyértelmű volt az ítélet: az EU és az USA közötti szakadék csak nő. Drasztikus intézkedésekre van szükség – hangsúlyozta írásában a Politico, amely alaposan szemügyre véve a számokat, és a következőket állapította meg:

1. Az amerikaiak gazdagabbak

Félretéve a pénzről és a boldogságról szóló kliséket, az amerikaiak átlagosan gazdagabbak, mint az európaiak. Ez már régóta igaz, de az EU számára aggasztó, hogy a szakadék egyre nagyobb. 1990-ben az Egyesült Államok egy főre jutó bruttó hazai terméke (GDP) 16 százalékkal haladta meg az euróövezetét. 2023-ra a különbség megduplázódott, több mint 30 százalékra. 

2. Az amerikaiak bölcsebbek

Az Egyesült Államok kormánya és magánszektora arányosabban költi a tudományra és a kutatásra az amúgy is nagyobb GDP-jüket, mint Európa. A Draghi-jelentés egyik fő pontja annak kitalálása, hogy miként lehetne több magánpénzt mozgósítani az európai kutatás és fejlesztés felgyorsítására. Márpedig „sok európai vállalkozó szívesebben kér finanszírozást az amerikai kockázati tőkéstől” – figyelmeztetett a jelentés.

3. Az amerikaiak kreatívabbak

Ami a tudományos és technológiai cikkek arányát illeti a legjobb tudományos folyóiratokban, az Egyesült Államok jóval megelőzi az EU-t, melyet ezen a téren Kína is lehagyott már.

4. Az amerikaiaknak több energiájuk van

Amerika szerencséjének neve is van: Permi-medence. Évmilliókkal ezelőtt ez a Texasból Új-Mexikóba nyúló területrész víz alatt volt, és hemzsegett a növényi élettől. Mostanra a felhalmozódott szerves anyag a jó öreg texasi kőolajjá alakult át. Ez tette az Egyesült Államokat a világ legnagyobb olaj- és földgáztermelőjévé. Ennek eredményeképpen az amerikai ipar az európai árak harmadát kitevő áramárakból profitál, ami lendületet ad a gyártásnak.

5. Az amerikaiak termelékenyebbek

Az idő pénz. Az amerikai munkavállalók egy munkaórára vetítve következetesen többet termelnek, mint az európaiak. Egy ideig ez a különbség csökkent – de az utóbbi időben ismét nőtt. Az amerikai termelékenység részben a digitális technológia gyors átvételével és fejlesztésével magyarázható, amely területen Európa lemaradásban van.

6. Az amerikaiaké a legnagyobb cégek

Tavaly a kaliforniai Nvidia mikrochip-tervező lett a nyolcadik amerikai vállalat, amelynek értéke meghaladja az ezer milliárd (1 billió) dollárt. Állítsuk ezt szembe Európával, ahol az elmúlt 50 évben egyetlen olyan vállalatot sem alapítottak, amely elérte volna a 100 milliárd eurót. Nem meglepő, hogy az amerikai cégek közül hét a technológiai szektorban tevékenykedik (az egyetlen kivétel Warren Buffett Berkshire Hathaway cége). Még egy kicsit kicsinyítve is az USA továbbra is dominál: a top 30 vállalat 73 százalékát amerikai cégek adják, és a top 500 vállalat több mint felét.

7. Az amerikaiaknak több gyerekük van

Történelmileg Európa növekvő munkaereje mindig is növelte a GDP-t – így a tömb csökkenő népességszáma hatalmas gondot jelent. Az európaiaknak anyánként kevesebb gyermekük van, mint az amerikaiaknak. Ez kevesebb adóbevételt jelent a jövőben, és kisebb munkaképes korú népességet a nyugdíjasokhoz képest, akiknek szociális kiadásokra és egészségügyi ellátásra van szükségük. Még az Egyesült Államokban is riadalmat kelt a csökkenő születési arányszám. Ám míg Európa népessége várhatóan 2026-ban 453 millió fővel éri el a csúcspontját, addig az Egyesült Államok népessége várhatóan csak valamikor a század második felében jut el a zenitjére, és népességét a migrációs hullámok is erősítik.

Új korszak kezdete az EU-ban? Draghi mesterterve: újabb közös hitel, 800 milliárd euró

Európa versenyképessége a tét és ehhez radikális lépésekre van szükség – ez a fő üzenete Mario Draghi, az Európai Központi Bank korábbi elnöke által készített jelentésnek, ami meghatározhatja az EU következő 5 éves ciklusát. Legalább 750-800 milliárd eurónyi befektetésre van szükség ahhoz, hogy Európa utolérje az Egyesült Államokat és Kínát.