Az Európai Unió új irányelveket fogadott el a közlekedésbiztonság növelése érdekében, amelyek alapjaiban változtatják meg a jogosítványok kezelését. Az új KRESZ szabályozás célja, hogy szigorúbb fellépést tegyen lehetővé a súlyos közlekedési szabálysértést elkövető járművezetőkkel szemben, és garantálja, hogy az eltiltások minden tagállamban érvényesek legyenek – írja a Sonline.
Az új irányelv arra ösztönöz, hogy
a tagállamok osszák meg egymással azoknak a sofőröknek az adatait, akiket több mint 3 hónapra tiltottak el a járművezetéstől.
Ez a RESPER nevű rendszeren keresztül történik majd, s arra szolgál, hogy az eltiltott egyetlen másik tagállamban sem vezethessen.
Tehát ha Magyarországon eltiltanak egy sofőrt, akkor az Németországban sem ülhet volán mögé.
A rendelet csak azokra az esetekre vonatkozik, ahol 3 hónapnál hosszabb eltiltásról van szó, de kizárja azokat az eseteket, ahol az eltiltásból már csak egy hónap van hátra.
A portál azt írja, a tagállamoknak 3 éve lesz az új rendszer bevezetésére, tehát valószínűleg 2027-től él majd az új szabályzat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Ez már nem csak egészség: rekordot döntött egy váratlan pénzügyi megoldás