Az uniós tagországoknak egyesíteniük kell védelmi erőfeszítéseiket az űrben – mondta Andrius Kubilius, európai védelmi- és űrkutatási biztos, aki „Európai Űrpajzs" létrehozását szorgalmazta.
A Politico megírta, hogy a 17. Európai Űrkonferencián tartott beszédében Kubilius úgy fogalmazott, párbeszédet akar indítani a tagállamokkal és az űrparancsnokságokkal, hogy megvizsgálják az európai űrterület lehetőségeit a fenyegetések, köztük a katonai fenyegetések figyelemmel kísérése érdekében.
Ezek a lépések „építőkövei az Európai Űrpajzsnak, hogy egyesítsék védelmi erőfeszítéseinket az űrben"
– fogalmazott.
Az országok egyre inkább versengenek az űrben való dominanciáért, különösen Oroszország és Kína szövetkezett az ukrajnai orosz invázió után olyan projektekért, mint egy közös holdi atomerőmű, de „nem hagyhatunk teret az agresszív tekintélyelvűeknek" – jelentette ki Kubilius.
Európának meg kell őriznie vezető szerepet az űrben
– mondta.
Az EU jelenleg körülbelül évi 2 milliárd eurót költ az űrprogramokra.
Kubilius egyúttal óvatosságra intett Elon Muskkal és más űrbeli ambíciókkal rendelkező magánvállalkozókkal szemben.
Az olasz kormány jelenleg tárgyalásokat folytat Elon Musk SpaceX cégével egy 1,5 milliárd eurós üzletről, amely a Starlink műholdas internetszolgáltatóján keresztül titkosított távközlési szolgáltatásokat nyújtson.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!