Folytatódik az éjszakai vonatboom, 2025-ben egy új, egész Európán áthaladó éjszakai járat indul. A szezonális European Sleeper járat a téli időszakban közlekedik majd - számolt be az Euronews.
Az új éjszakai vonattal a European Sleeper kimondottan a téli sportutazások, a városi utazási lehetőségek és a megfelelő vonatjáratok hiánya iránti nagy keresletre válaszolt.
A vasúttársaság tájékoztatása szerint az útvonalat úgy választották ki, hogy azzal a téli sportünnepek, a városlátogatások és a jövő év február 22. és március 4. között megrendezésre kerülő velencei karnevál egyaránt elérhető legyen.
A szezonális útvonal Brüsszelben kezdődik és Velencében ér véget, ami új célállomás a belga-holland társaság számára.
Az éjszakai utazás Belgiumon, Hollandián, Németországon és Ausztrián keresztül vezet, majd Olaszországban ér véget. Útközben megáll a vonat Antwerpenben, Rotterdamban, Utrechtben, Kölnben, Münchenben, Innsbruckban és Veronában.
„Az utasok Belgiumban és Hollandiában felszállhatnak, pihenhetnek, miközben a vonat Németországon és Ausztrián keresztül, valamint az Alpokon át szállítja őket, és az út másnap Verona és Velence történelmi városaiban ér véget” - mondta Chris Engelsman, a European Sleeper társalapítója.
Az első vonat 2025. február 5-én indul Brüsszelből. A járat február és március folyamán heti két alkalommal közlekedik, és az út körülbelül 15 órát vesz igénybe.
Az indulási és érkezési időpontokat még véglegesítik a hatóságokkal, és a menetrendet hamarosan közzéteszik, miként a jegyárakkal kapcsolatos információkat is.
Azt viszont már tudni, hogy a helyfoglalás hivatalosan szeptember 1-jén nyílik meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!