Egyre ritkábbak az egész hetes vagy még hosszabb foglalások a vidéki szállásadóknál, a legjellemzőbb a 3-5 éjszakás pihenés – derül ki az ATV Híradójából.
A legfrissebb statisztikák szerint 20-40 százalékkal esett vissza a falusi szálláskiadók forgalma.
Kapcsolódó
A riportban bemutatott hosszúhetényi vendégház pazar környezetben, mindennel felszerelt szobákkal, medencével apartmanokkal várja a foglalásokat, de a tulajdonos elmondása szerint náluk is jelentősen csökkent a forgalom.
Sárvári Zoltán, a Sárvári Vendégház tulajdonosa pedig úgy fogalmazott:
Az embereknek a pénztárcájuk nem úgy engedi meg a nyaralást, a kikapcsolódást, a pihenést, mint az előző években. A boltokban többe kerül az áru, az egész élet. Az a rész, amit eddig nyaralásra, meg kikapcsolódásra költhettek, az most nincs.
Egy, a Hortobágyon működő vendégháznak a tulajdonosa is azt mondja, hogy télen már ki sem nyitnak, a hét havi nyitvatartás viszont nem tartja el a házat. Teltház szinte csak rendezvények idején van.
Azt lehet mondani, hogy a kihajtási ünnep, a gulyásverseny, a lovas napok, a hídi vásár, ekkor megtelik a szálloda, de utána napokig nincs vendég
– fogalmazott a tulajdonos, Boda Mihály:
Egy nógrádgárdonyi lovastanyának a vezetője is azt tapasztalja, hogy kevesebben érkeznek a szokottnál. Szerinte az is nehezíti a dolgukat, hogy jelentősen megváltozott az a kör, amely a falusi házakat választják.
A falusi szállásokkal foglalkozók azt mondják, hogy árat emelni már nem nagyon tudnak, de nem is akarnak, ehelyett a modern világ vívmányait próbálják minél inkább bevinni a helyeikre, mert az erdőszélén is elvárás már a széles sávú internet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!