20:10
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén.
A Fed közleménye szerint a célsávot 5,25-5,50 százalékon hagyta, immár a hatodik egymást követő alkalommal.
20:18
„A gazdasági mutatók azt jelzik, hogy a gazdasági tevékenység továbbra is szilárd ütemben bővül. A munkahelyek számának növekedése továbbra is erőteljes, a munkanélküliségi ráta pedig alacsony maradt. Az infláció az elmúlt évben mérséklődött, de továbbra is magas. Az elmúlt hónapokban nem történt további előrelépés a bizottság 2 százalékos inflációs célkitűzése felé"- áll a Fed frissen kiadott közleményében.
Hangsúlyozzák, hogy arra törekednek, hogy elérjék és hosszabb távon tartani tudják a maximális foglalkoztatottságot és a 2 százalékos inflációt célt.
A bizottság úgy ítéli meg, hogy a foglalkoztatási és inflációs célok elérésének kockázatai az elmúlt év során egyensúlyba kerültek és mérséklődtek. Ugyanakkor - mint írják - a gazdasági kilátások bizonytalanok, és a bizottság továbbra is nagy figyelmet fordít az inflációs kockázatokra.
20:23
Bejelentették: júniustól kezdve a bizottság lassítani fogja az értékpapír-állománya csökkenésének ütemét azáltal, hogy a kincstári értékpapírok havi visszaváltási felső határát 60 milliárd dollárról 25 milliárd dollárra csökkenti.
20:24
A bizottság az ügynökségi adósságpapírok és az ügynökségi jelzálogfedezetű értékpapírok havi visszaváltási felső határát 35 milliárd dolláron tartja, és az ezt a felső határt meghaladó tőkekifizetéseket kincstári értékpapírokba fekteti vissza.
A bizottság határozottan elkötelezett amellett, hogy az infláció visszatérjen a 2 százalékos célkitűzéshez, emelik ki a közleményben.
Emlékezetes, a Fed a 2022 márciusában 0,00-0,25 százalékról indított tíz egymást követő kamatemelés után tavaly júniusban tartott először szünetet a monetáris szigorításban, legutóbb júliusban emelte a kamatot, 25 bázisponttal; szeptemberben, novemberben, decemberben, januárban és márciusban pedig a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott az irányadó dollárkamat-tartományon.
20:28
Magyar szempontból is igen lényeges a Fed kamatdöntése Ha nyáron megindulna a folyamat, tehát stabilnak véik a Fednél a fentiekben is taglaltakat, vélhetően akkor sem egy lépésből állna idén, így már érdemi csökkentésre lehetne számítani, ami a hazai monetáris politika mozgásterét is megnövelné még az idei évben, ami kedvező hatással lenne a gazdaság élénkítésére és a költségvetés terheinek csökkentésére.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!