A helyszínen szerdán tartott ünnepségen a Jeddah Economic Company (JEC) bejelentette, hogy a torony a tervek szerint 2028-ban fejeződik be – írta meg a CNN.

Az 1000 méter magas (3280 láb) felhőkarcoló mintegy harmada készült el, amikor 2017-ben több kulcsfigurát – köztük a fővállalkozó és a projektet társfinanszírozó konglomerátum elnökét – őrizetbe vették korrupciós vádak miatt. A munka ettől még a letartóztatások után is folytatódott, aztán 2018 elején leállt, és évekig tartó szünet következett. A hírek szerint a Covid-19 világjárvány okozta fennakadás késleltette a munka folytatásának terveit is.

Az egyik korábban őrizetbe vett tisztviselő, Alwaleed bin Talal szaúdi herceg, aki a Kingdom Holding Company elnöke, a projekt egyik fő támogatója, egyben a koronaherceg unokatestvére csaknem három hónappal letartóztatása után szabadult, bár nem tudni, miért és milyen körülmények között engedték szabadon.

A másik kulcsfigura Bakr bin Laden, a felhőkarcoló fővállalkozójának, a Saudi Binladen Groupnak az elnöke volt. Az építési mágnást, aki Oszama bin Laden féltestvére, 2021-ben engedték szabadon, három évvel letartóztatása után. Családja cége, amely a Jeddah Tower projektben is részesedéssel rendelkezik, fejezi be az építkezést.

A szaúdi tőzsdén keresztül közzétett közlemény szerint a Saudi Binladen Group új szerződése 7,2 milliárd riált (1,9 milliárd dollárt) ér, amelyből mintegy 1,1 milliárd rialt (290 millió dollár) már kifizettek az elvégzett munkákért. Jelenleg a torony 157 emeletéből 63 megépült.

A Jeddah Tower egy 57 millió négyzetméteres, 20 milliárd dolláros fejlesztés koronaékszere lesz, amelyet Jeddah Economic Citynek neveznek. A JEC akkori fejlesztési igazgatója, Hisham Jomah 2018-ban a CNN-nek nyilatkozva elmondta, hogy a projekt „megváltoztatja” Jeddah gondolkodásmódját, amely hagyományosan átjáróként szolgált Medina és Mekka szent városaihoz.