Meglehetősen sok felhasználó jelezte, hogy döntést kellett hozniuk a Facebook további használatáról. Magyarországra is elért ugyanis a Meta vállalat által korábban már bejelentett fizetős verzió, amely által – természetesen havidíj ellenében – reklámmentesen használhatjuk a jövőben a Facebookot és az Instagramot, ráaádsul Mark Zuckerberg arra is ígéretet tesz, hogy ha fizetünk, nem használja fel adatainkat.
Amennyiben viszont a jövőben is az ingyenes verziót használnánk, a közösségi platform továbbra is eláraszt minket hirdetésekkel és kéretlen tartalmakkal, illetve Zuckerberg tovább garázdálkodik adatainkkal az éterben.
A részletekről ITT tájékozódhat.
Az előfizetés havi 9,99 euróba (3800 forint) kerül – amennyiben csak böngészőben használjuk a platformot –, ha viszont tableten, okostelefonon görgetnénk Android vagy iOs alkalmazásokban, akkor már 13 eurót (4940 forint) kell fizetnünk.

Zuckerberg ezt azzal magyarázza, hogy az alkalmazás áruházak 30 százalékos adót számolnak fel, ő pedig ezt a felhasználókra hárítja.
Az előfizetés 2024. március 1-ig minden, a Fiókközpontban összekötött fiókra vonatkozik, magyarán
ha például a kék közösségi oldalon keresztül fizetjük ki az említett összeget, akkor a jelzett időpontig a fiókhoz kapcsolat Instagram profil(ok) esetében is megkapjuk a hirdetésmentességet. Jövő év márciusától viszont minden egyes csatolt profilért 6 eurónak megfelelő összeget kell fizetni,
ha azon keresztül is hirdetésmentes szolgáltatást szeretnénk. Az okostelefonos alkalmazásokban történő előfizetés díja természetesen ezen extránál is magasabb, profilonként 8 euró.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló