Voltak már dicsőbb és szerényebb napok is a foglalkoztatottság terén, most a 2025-ös év első hónapja nem tűnik túl rózsásnak, sőt, tíz éve volt utoljára ennél is borúsabb a német munkanélküliségi ráta.
A Szövetségi Munkaügyi Hivatal adatai szerint Németországban januárban 186 ezerrel több munkanélküli volt, mint decemberben.
Az arányokról a német Die Welt azt írja,
a munkanélküliségi ráta egy csapásra 0,4 százalékponttal, 6,4 százalékra nőtt.
Januárban az előző hónaphoz képest mért meredek növekmény dacára is a 2,993 milliós foglalkoztatotti létszám a hárommilliós határ alatt maradt. Ez 187 ezerrel több az állástalan, mint 2024 januárjában – jelentette a nürnbergi munkaügyi hivatal. Decembertől januárig 11 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, a szezonális ingadozásoktól megtisztítva.
A munkanélküliek száma utoljára 2015 februárjában volt még ennél is magasabb, 3,017 millió fő
– érzékeltették, majd a képet azzal árnyalták, hogy a januárban mért meredek emelkedés épp ezen időszakra jellemző: sok ideiglenes munkaszerződés év végén jár le, és ezzel párhuzamosan az időjárástól függő – például az építőipari – állások is megszűnnek ilyenkor.
Stabil felívelés gyakran figyelhető meg februárban, mielőtt az első tavaszi felépülés márciusban megkezdődhetne. Januári statisztikáihoz a németországi hivatal a január 15-ig rendelkezésre álló adatokat használta fel.
„Az év elején jelentősen nőtt a munkanélküliség és az alulfoglalkoztatottság, ahogy ez ebben a hónapban is megszokott” – fogalmazott Andrea Nahles, a Szövetségi Munkaügyi Hivatal elnöke, hozzáfűzve:
„A foglalkoztatás növekedése folytatódik, de egyre nagyobb lendületet veszít.”
Azt is hangsúlyozta, hogy az utóbbi időben jelentősen megnőtt a rövidített munkaidő alkalmazása. A német hivatal becslései szerint novemberben 293 000 alkalmazottnak fizettek rövidebb munkaidő-juttatást. Októberben 263 000, szeptemberben 221 000 volt ez a szám. Január 1. és január 27. között 54 ezer embernél jelentettek rövidített munkaidőt a cégek – de egyelőre nem tudni, hogy ezt valóban felhasználják-e.
Eközben a munkaerő iránti kereslet továbbra is csökkenést mutat. Januárban 632 000 betöltetlen állást jelentettek a Szövetségi Munkaügyi Hivatalnak. Ez 66 ezerrel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt.
Gyászjelentés Németországból: a kilátástalanság egyre fokozódik
A GfK gazdaságkutató mérése szerint a várt javulás helyett februárra tovább romlott a német fogyasztói hangulatindex. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Újabb megyében pusztít a kor, a szomszédban már rendkívüli állapotot hirdettek

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban
