Utaltak arra, hogy rekordszámú, több mint 130 ezer lakás-mellékvízmérő hitelesítése jár le idén a szolgáltatási területükön, és mivel ezek a 8 évre hitelesített mérők a fogyasztók tulajdonában vannak, a cseréjükről is nekik kell gondoskodniuk. Ennek legegyszerűbb módja, ha a munkát a társaság valamely szerződött partnerétől rendelik meg, hiszen ők a mellékmérő cseréjének teljes munkafolyamatát elvégzik, beleértve az üzembe helyezést (plombálást) is.
Nemrég azonban a társaság tudomására jutott, hogy – a fogyasztókat megtévesztve – egy vele nem szerződött vállalkozó a Fővárosi Vízművek minősített partnereként hirdette magát, miközben nem tájékoztatta a megrendelőket a cserefolyamat teljes költségéről, így arról, hogy a mérőcserét követő plombálást már a Fővárosi Vízművektől külön kell megrendelni, ennek díja pedig ebben az esetben az ügyfelet terheli.
Az idén lejáró mellékvízmérők december 31-ig hitelesek.
Ahogy közeledik az év vége, úgy fogynak egyre gyorsabban a társaság és szerződött partnerei szabad időpontjai. A Fővárosi Vízművek ezért arra biztatja fogyasztóit, mielőbb gondoskodjanak a mérőcseréről, hogy az egészen biztosan még az idén megtörténhessen.
A visszaélésre vonatkozó panaszbejelentések kivizsgálását a társaság saját hatáskörében megkezdte.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót