A közúti fuvarozás közel egy éve veszteséges; a második negyedévi mérések szerint az előző év azonos időszakához képest a nemzetközi áruszállításban 12,2, a belföldiben pedig 19,1 százalékos volt a költségek növekedése – mondta az InfoRádióban Lajkó Ferenc, a DigiLog Consulting ügyvezetője.
Ehhez képest a díjszintváltozás, amit a cégek át tudtak hárítani, az előbbi esetben 6,6, utóbbiban 14,7 százalékos volt.
Vagyis látszik, hogy bár sikerült jelentős áremelést végrehajtani 2024 második negyedévében, de a fuvarozók még mindig futnak a pénzük után, a költségeik egy részét még mindig nem tudták áthárítani.
Ennek legfőbb oka meglátása szerint a Magyarországot és Európát sújtó recesszió, ugyanis a költségek emelkedése mellett a díjak átháríthatóságát a kereslet-kínálati viszony is meghatározza. A harmadik negyedévben az látható, hogy nincs elég szállítani való a gyengélkedő gazdasági helyzet miatt, így az áthárítás is sokkal nehezebb, mint normál körülmények között lenne.
A DigiLog Consulting ügyvezetője úgy véli,
ha a gazdasági teljesítmény valamicskét javul, akkor a fuvardíjak is tovább fognak emelkedni, hiszen jelenleg 5-6 százaléknyi hiányzik a cégeknek a nullszaldóhoz.
Hozzátette, lehetséges, hogy a fuvarcégek ezt gazdasági növekedés nélkül is rá fogják tenni az áraikra, különben kénytelenek lesznek csökkenteni a kapacitásaikat a veszteségük minimalizálása érdekében. Lajkó Ferenc szerint
reális félelem, hogy a kisebb, likviditásszegényebb cégek létét veszélyezteti a jelen helyzet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!